A Phoenix űrszonda megfigyeléseinek elemzése alapján több kutató úgy gondolja, hogy az űreszköz üzemelésének helyszínén és idején vékony folyékony vízréteg borította a talajszemcséket. Az elgondolás az élet lehetősége szempontjából fontos.

A marsi északi sarkvidéken landolt Phoenix űrszonda sok érdekes felismeréssel gazdagította a vörös bolygóval kapcsolatos ismereteinket (összefoglalónkat lásd korábbi cikkünkben). Az adatok elemzése során születő új eredmények között talán a legizgalmasabb, hogy a leszállóhelyen a szonda működésének időtartama alatt kevés folyékony víz létezett.
Kiderült, hogy nagy mennyiségű só, főleg valamilyen perklorát volt a Phoenix leszállóhelyén a felszínt borító törmelékben. Ezzel egy időben a küldetés alatt a légkörben viszonylag magas volt a vízpára koncentrációja, amely az északi vízjégsapka felszínéről elszublimált H2O molekulákból származott.
Ha a sók H2O molekulákkal érintkeznek, elképzelhető, hogy egy vékony, filmszerű réteg képződik a szemcsék felületén. Bár ez nem a hétköznapi életben megszokott vizet jelenti, a vékony rétegben lévő molekulák az alacsony hőmérséklet ellenére sem alkotnak szilárd kristályrácsot. Egymáshoz viszonyítva mozogni képesek, tehát mobilisak - ezért folyékonynak is nevezhetők.
A perklorátsókkal kevert jég alacsony hőmérsékleten fagy meg. Utóbbi konkrét értéke a só pontos összetételétől és koncentrációjától függ, de feltehetőleg -20 és -30 Celsius-fok körüli hőmérsékleten (amely a nap legmelegebb óráiban uralkodott a leszállóhelyen) még folyékony halmazállapotú lehet itt a víz.
Eszerint vékony folyadékréteg borította a szemcséket a Phoenix üzemelése során. Az ilyen réteget kifejezetten annak megfigyelésére készített műszer nélkül nehéz azonosítani, ezért nem sikerült közvetlenül kimutatni. A fentieken túl néhány más megfigyelés is utalt a folyékony fázis jelenlétére. Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, egy vízcsepp jellegű alakzatot azonosítottak a szonda egyik leszállólábán. A képződmény nem csak méretét változtatta a napok során, de úgy fest, egyik szomszédjával össze is olvadt. A hozzá hasonló foltok feltehetőleg a leszállás során jutottak a szonda lábaira, és H2O tartalmuk révén tapadtak meg ott.

Több felvételből összeállított mozaik a Phoenix leszállólábairól, amelyeken a kép közepétől kissé balra lévő foltok talán vízjéggel kevert fagyott porkupacok. Ezek felületén vékony vízréteg is megjelenhetett (NASA, JPL, UA, Max Planck)
Amennyiben hasonló összetételű sók a Mars egyéb területein is jellemzőek, akkor a folyékony víz (amikor van elegendő H2O hozzá az egyébként száraz égitesten) a vörös bolygó felszínének jelentős területén előfordulhat. A megfigyelésnek fontos következményei lehetnek a mai marsi élet lehetőségével kapcsolatban de a víz jelenlétének igazolásához további mérések szükségesek. A Phoenix eredményei kedveznek a Collegium Budapestben, az ESA és a Magyar Űrkutatási Iroda támogatásával működő Mars Asztrobiológiai Kutatócsoportnak, amely már korábban is a sarki vékony vízfilm létezésére utaló jeleket talált.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.