Ma, a napéjegyenlőség napján a NASA élő internetes adást sugároz a Nap és a Föld kapcsolatairól, magyar idő szerint este 20 órától. A Magyar Csillagászati Egyesület egy nemzetközi felmérésben történő részvételre buzdítja az égbolt szerelmeseit, jövő szombaton pedig ismét leoltják a villanyt bolygónkon.

Egy aktív régió közel egymillió fokos anyaga a Napon, a TRACE szonda felvételén (NASA)
Az elmúlt évek során egyértelművé vált, hogy csillagunk sugárzása, elsősorban a napszéllel kiáramló anyag komoly hatással van a Föld környezetére, és ezen keresztül a műholdak működésére, az űrhajósokra, sőt a sarkvidéki területek felett átvezető repülőutak során az utazókat érő sugárdózis nagyságára is.
Ezért fontosak az űridőjárási előrejelzések, például a Napból érkező részecskezáporok vagy a bolygónkat védő magnetoszféra állapotváltozásainak követésére. Az egyik legismertebb honlap ezen a területen a Spaceweather.com.
A tavaszi napéjegyenlőség, illetve a A csillagászat éve alkalmából a NASA ismeretterjesztő adást sugároz a Nap-Föld kapcsolatokról, magyar idő szerint március 20-án (pénteken) este 20 órától a a NASA TV-ben. A legújabb eredmények bemutatása mellett általános és középiskolás tanulóknak szóló ismertetőket is láthatunk. Erre az alkalomra készült a sunearthday.nasa.gov honlap is, sok képpel, animációval és interaktív alkalmazással.
|
Napéjegyenlőség pénteken Idén a tavaszi napéjegyenlőség március 20-ára esik. Ezen a napon a nappal és az éjszaka hossza megegyezik, a Nap pontosan keleten kel, és nyugaton nyugszik. A valóságban hosszabb ideig van világos, mint sötét, mivel a szürkület és a pirkadat idején a látóhatár alatt lévő Nap fénye szóródik a felettünk lévő levegőről. |
Egy rég várt felfedezés a Napon
A Nappal kapcsolatos új eredmény, hogy sikerült úgynevezett Alfvén-hullámokat egyértelműen megfigyelni az égitest légkörében. Ezek a forró és ionizált gázanyagban a töltött részecskéknek és velük a együtt mozgó mágneses térnek az alacsony frekvenciájú, hullámszerű mozgását jelentik. A régóta keresett hullámok jelenlétére utaló megfigyelést 2007-ben is közöltek - azonban a mostani mérés során sikerült egyértelműen azonosítani őket a svéd naptávcsővel, a Nap légkörének egy erős mágneses mezejű részén.

Csillagunk forrongó felszíne a svéd naptávcső felvételén (Swedish Solar Telescope ISP RSAS)
A megfigyelések szerint a hullámok közel 20 kilométer/másodperces sebességgel haladnak felfelé. Fontos szerepet töltenek be a 6000 fokos fotoszféra (a Nap felszíne) felett magasan elhelyezkedő, millió fokos hőmérsékletű napkorona fűtésében. A hullámok jövőbeli elemzése a Nap további jellemzőinek megismerésében is segíthet.
Globe at Night - kapcsolódjon be Ön is a fényszennyezés felmérésébe!
A Magyar Csillagászati Egyesület a tavaszi napforduló környékén egy nemzetközi felmérésben történő részvételre buzdítja az égbolt szerelmeseit. A Globe at Night felmérést idén negyedik alkalommal hirdetik meg világszerte.
A program keretében március 16. és 28. között iskoláscsoportok, családok és önkéntesek bevonásával mérik fel az éjszakai égbolt állapotát bolygónk különböző pontjain.
A fényszennyezés-felmérés célja a felesleges közvilágítás hatásának felmérése a földgolyón. A kutatómunkába bárki bekapcsolódhat. A megfigyelések egy csillagtérkép-sorozat segítségével végezhetők, amelynek ábrái különböző fényszennyezettségi értékekre készültek. Ezeket kell az égbolt látványához igazítani, és közülük a megfelelőt kiválasztani. Az eredményeket egy internetes kérdőív kitöltésével lehet eljuttatni a nemzetközi gyűjtőközpontba.
|
Mi a fényszennyezés?
A túlzott éjszakai világítás káros az élővilágra, sőt több felmérés alapján az emberi egészségre is, a nyugodt és pihentető alvás akadályozása miatt. Mindezeken felül a fényszennyezés eltünteti a csillagokat az égről, szegényebbé téve mindnyájunkat. A csillagos égbolt ugyanúgy része a földi környezetnek és az emberi kultúrának, mint a hegyek, folyók, felhők látványa. További információk a fenyszennyezes.csillagaszat.hu honlapon olvashatók. |
Az elmúlt évben hazánkból 380, a világ különböző pontjairól pedig hétezer adat érkezett a felmérés keretében. A beküldött adatok mennyisége szerint második helyen végzett Magyarország, mindössze az Egyesült Államok előzte meg hazánkat a megfigyelések számában. Az akciónak köszönhetően nem csak számszerű adatok nyerhetők az égbolt állapotáról, hanem egyben fel is figyelnek az emberek a környezetszennyezés ezen formájára.
Ide kapcsolódó információ, hogy idén is megrendezik a Föld óráját: március 28-án este közel egymilliárd ember kapcsolja le a villanyt világszerte, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire.
[origo]
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
Gyenge lábakon áll a 2012-es világvége-jóslat
Évek óta terjed a jóslat: 2012. december 21-én eljön a világvége. Hirdetőinek legfőbb érve, hogy a maják naptára ekkor ér véget, mert ők előre látták, hogy eztán már ...
A sűrű rengeteg miatt fordult jobbra az emberiség
Az Afrikából kivándorló Homo sapiens útját sűrű erdő zárta el a Balkánon, ezért először Ázsia felé indult. A genetikai kutatások fejlődése révén egyre pontosabbá válik ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.