Simonyi egy nap késéssel landolt Kazahsztánban

Vágólapra másolva!
A kellemetlen időjárás miatt módosított leszállóhelyen, és egy nappal később, április 8-án 9:16-kor landolt a Szojuz TMA-13 űrhajó, fedélzetén Charles Simonyival és két űrhajós társával.
Vágólapra másolva!

Charles Simonyi űrturista, Mike Fincke parancsnok és Jurij Loncsakov mérnök a Szojuz TMA-13 űrhajó fedélzetén ma hajnalban, azaz április 8-án 5:55-kor vált külön a Nemzetközi Űrállomástól. A leválást követően az űrállomástól eltávolodott az űrhajó, majd 8:24-kor 2 perc 21 másodperc hosszú fékezést hajtott végre.

A leszállást eredetileg keddre tervezték, de a landolás helyét a kellemetlen időjárás miatt megváltoztatták. A korábbi célterülettől 300 kilométerrel délkeletre eső új kazahsztáni leszállóhely eléréséhez később kellett fékeznie az űrhajónak, és ennek megfelelően egy nappal eltolódott a landolás időpontja.

Forrás: NASA

Jurij Loncsakov és Mike Fincke a leszállás után

Simonyi aktív munkával töltötte fent napjait, több alkalommal is összeköttetésbe került magyar rádióamatőrökkel. Az eredetileg 12 naposra tervezett útja közel 13 napra nyúlt, de még így is elmarad korábbi, 14 napos utazásának hossza mögött. Charles Simonyi saját bevallása szerint örül az extra napnak, de a húsvéti ünnepeket már szívesen tölti szeretteivel. A Szojuz kabinban vele együtt landolt két társa több időt töltött az űrállomáson, ők 178 nap után tértek vissza a Földre.

Forrás: Kuplung, MCSE
Forrás: Kuplung, MCSE

Jurij éjszakája - "űrbuli" Gagarin repülése alkalmából

Idén először kapcsolódik be hazánk a Gagarin űrrepülésének 48. évfordulója alkalmából 35 országban 118 helyszínen megrendezett eseménysorozatba. A Jurij Éjszakája (Jury' Night) rendezvény keretében az űrhajózás iránt érdeklődő fiatalok találkoznak április 9-én, az első emberes űrrepülés évfordulóján.

A program este 18 órakor kezdődik a Kuplung nevű szórakozóhelyen (Budapest, V. ker. Király u. 46.), a Magyar Csillagászati Egyesület közreműködésével. Az est első részében kötetlen beszélgetésekre nyílik lehetőség Magyari Béla űrhajóssal, majd az első magyar műhold, a Masat-1 készítőivel, végül Simonyi űrrepüléséről és a vele folytatott rádióbeszélgetésről kérdezhetnek az egybegyűltek.

Ezt követően a zene és a tánc veszi át a szerepet, amelyről Vida L, Marka és Vida G. gondoskodnak. A rendezvény ingyenes, a szervezők minden űrkutatás és űrrepülés iránt érdeklődő fiatalt várnak.