Minden korábbinál pontosabban, mindössze 5%-os hibával sikerült a Hubble-konstans értékét meghatározni. Az eredmény alátámasztja az elképzelést, amely szerint a Világegyetem legnagyobb részét a sötét tömeg és a sötét energia alkotja.

A felmérés során vizsgált egyik galaxis: az NGC 3021 részlete (NASA, ESA, A. Feild, STScI)
A Világegyetem legáltalánosabb fizikai állandóinak megbecslése a legnehezebb feladatok közé tartozik. Ilyen például a Hubble-állandó, amely a Világegyetem tágulási ütemét mutatja - és ezzel kapcsolatban az Univerzum korára, tömegére és geometriájára, valamint jövőjére is következtethetünk.
A Hubble-állandó meghatározása "tipikus" csillagászati probléma, amely a különböző égitestek távolságmérésével kapcsolatos. Mindig akkor vált pontosabbá az értéke, amikor valamely új módszert, vagy új és a korábbiaknál nagyobb teljesítményű berendezést használtak elemzésére.
A kérdéses paraméter megállapításában az ezredforduló környékén történt komoly előrelépés, amikor ún. cefeida változócsillagok segítségével pontosították. Ezeknek az égitesteknek a fényváltozási periódusa függ a teljes energiakibocsátásuktól, tehát abszolút fényességüktől.
A fentieknek megfelelően a periódusuk alapján megbecsülhető az abszolút fényességük, utóbbi pedig a látszó fényességgel összehasonlítva a távolságra utal. A fenti összefüggéseket és a Hubble-űrtávcső képességeit kihasználva a Hubble-állandó értékét akkoriban sikerült közel 10%-os hibával meghatározni, amely így 72,0 km/s/Mpc-nek adódott.
|
Egy fontos állandó A Hubble-konstans avagy Hubble-állandó (H) a Világegyetem tágulásának ütemét jellemző számérték. A H = v/d képlettel számolható ki, amelyben a v egy galaxis távolodási sebessége, a d pedig a távolsága. Értéke megmutatja, hogy megaparszekben mérve (1 Mpc = 3,26 millió fényév) miként növekszik a megfigyelőtől egyre messzebb lévő galaxisok távolodási sebessége kilométer/másodpercben kifejezve (km/s/Mpc). Mivel az egész Világegyetem tágul, minél messzebb van egy objektum a megfigyelőtől, az annál nagyobb sebességgel látszik távolodni. Ezt fejezi ki a Hubble-állandó: a messzebb lévő objektumok gyorsabban távolodnak - az állandó értéke tehát megmutatja, hogy a távolságot megaparszekenként növelve mekkora értékkel emelkedik a távolodási sebesség. |

Az NGC 3021 jelű galaxis, az SN 1995al szupernóva helyzetével (NASA, ESA, A. Feild, STScI)
Nemrég a Hubble-űrtávcső segítségével tovább pontosították a mérést: a közeli infravörös tartományban hét galaxisban vizsgáltak közel 240 cefeida változócsillagot. A felmérés eredményeként sikerült ezen csillagvárosok távolságát a korábbiaknál pontosan megbecsülni.
A kérdéses galaxisokban Ia típusú szupernóvákat is megfigyeltek még régebben. Az ilyen robbanások messzire látszanak, ezért távolabbra használhatók távolságindikátorként a cefeidáknál. A közeli Ia szupernóvákra épülő távolságmérési módszert újrakalibrálták, és annak segítségével a még messzebb megfigyelt robbanások adatait tudták jobban értelmezni. A pontos adatok megszületésében közreműködött, hogy a mérés különböző lépéseihez ugyanazt a műszert, a Hubble-űrtávcsövet használták.

A mérésben felhasznált objektumok távolságaránya (NASA, ESA, A. Feild, STScI)
Adam Reiss (STScI, John Hopkins University) és társai így a Hubble-állandóra 74,2 km/s/Mpc értéket kaptak, mindössze 5%-os hibával. Az új eredmény összhangban van a sötét energia létezését feltételező kozmológiai modellekkel - tehát megerősíti az elgondolást, amely szerint az Univerzum legnagyobb részét valamilyen ismeretlen, láthatatlan avagy sötét energiának nevezett dolog alkotja, amely gyorsítja a tágulást.
Áttekintés a Hubble-űrtávcső eredményeiről (NASA, ESA, STScI)
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.