Látványos képeket közöltek a felújított űrtávcsőtől

Vágólapra másolva!
A szakemberek befejezték a tavasszal felújított Hubble-űrtávcső műszereinek kalibrálását. Ennek alkalmából négy látványos felvételt közöltek a felújított műszertől, amely tökéletesen üzemel.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az Atlantis űrrepülőgép idén májusban, az STS-125-ös szervizküldetés keretében látogatta meg az űrtávcsövet. A műveletek során kicserélték a COS jelű spektrográfot, a WFPC-2 kamerát, valamint megjavították az STIS és ACS érzékelőt.

Kicserélték továbbá az űrtávcső akkumulátorait, hat helyzetszabályozó giroszkópját, javítást végeztek a műszer vezetését segítő érzékelőnél, és egy új védőfóliát is felhelyeztek. Az Atlantis legénységének összesen 37 órányi szerelési munkálatait követően a Hubble-űrtávcsövet emberi kéz többé nem fogja érinteni, és remélhetőleg 2014-ig, tehát összesen 24 éven keresztül fog üzemelni.

A megjavított távcsőtől a korábbiaknál nem csak jobb felvételeket várnak a szakemberek, de a műszer üzemelése is gyorsult. A kalibrációs időszak befejeztével négy új képet hoztak nyilvánosságra szerda este, amelyek látványosan igazolják a hibátlan működést.

ForrA!s: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

Az NGC 6302 jelű Pillandó-köd egy haldokló csillag által létrehozott planetáris köd 3800 fényév távolságban, a Skorpió csillagképben. A mellékelt felvételt 1,5 óra expozíciós idővel, a WFPC-3 kamerával, valamint az UVIS detektorral 2009. július 27-én rögzítették. A kép nagyméretű változata a NASA honlapján (NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team)

ForrA!s: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

A második képen egy 7500 fényév távolságban, a Carina csillagkép irányában lévő csillagkeletkezési régió részlete figyelhető meg. A 6,6 fényév széles térséget ábrázoló képen a sűrű felhő belsejében születő csillagokból kiinduló anyagsugarak mint hosszú kitüremkedések figyelhetők meg. A kép nagyméretű változata a NASA honlapján (NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team)

ForrA!s: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

A harmadik kép a híres Omega Centauri csillaghalmaz részletét mutatja. A felvétel kalibrációs céllal készült 2009. július 15-én. A kép nagyméretű változata a NASA honlapján (NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team)

ForrA!s: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

A negyedik kép a Stephan's Quintet nevű galaxiscsoportot ábrázolja. Tagjai a Pegasus csillagképben, tőlünk 290 millió fényévre találhatók. Itt összesen 17 órás expozíciós idővel készült a részletes felvétel. A kép nagyméretű változata a NASA honlapján (NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team)