Több mint 150 galaxisból álló szuperhalmazt azonosítottak a Földtől hétmilliárd fényévnyire. Ilyen hatalmas távolságban még nem találtak ilyen nagy objektumot. Létezése arra utal, hogy a Világegyetem távoli része is olyan szerkezetű, mint azt eddig feltételezték.

A szuperhalmazhoz tartozó objektumok piros színnel jelölve (ESO)
Mai ismereteink alapján a szuperhalmazok a Világegyetem legnagyobb léptékű szerkezetei. A szuperhalmazokban az egyes galaxisok, illetve a belőlük összeálló galaxishalmazok hatalmas fonál- és buborékszerű felületek mentén sorakoznak. A távoli objektumokat vizsgáló égboltfelmérésekben azt vizsgálják a szakemberek, hogy milyen távolságig lehet a szuperhalmazokat azonosítani.
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) egy kiterjedt felmérés keretében a korábban ismerteknél is távolabb akadt egy igen nagy szuperhalmazra. Míg más felmérések nagy távolságban csak egy-egy kisebb égrészen tudták a galaxisok eloszlását feltérképezni, illetve azt kisebb pontossággal tették, ezúttal egy kiterjedt térségben derítették fel pontosan az objektumok térbeli eloszlását.
Masayuki Tanaka (ESO) és kollégái a chilei VLT távcsövek, valamint a japán Subaru teleszkóp fénygyűjtő képességét együtesen kihasználva több mint 150 távoli galaxis térbeli helyzetét határozták meg. A kérdéses objektumok több galaxishalmazt alkotnak, amelyek egymás környezetében találhatóak, és tagjaik között sok a nagytömegű csillagváros.

A most azonosított szuperhalmaz tagjainak vázlatos helyezet (ESO)
Az általuk létrehozott szuperhalmaz legalább 60 millió fényév átmérőjű, és tőlünk mintegy 6,7 milliárd fényévre található. Ekkora távolságban még nem sikerült ilyen sok tagot számláló szuperhalmazt azonosítani. A megfigyelés alátámasztja az elgondolást, amely szerint az Univerzum távoli részeiben is a környezetünkben megfigyehető hatalmas szerkezetekbe csoportosulnak a csillagvárosok.
A szuperhalmaz térbeli szerkezetét bemutató animáció (ESO)
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.