A marsi élet újabb lehetséges jelét fedezték fel

Vágólapra másolva!
A híres ALH84001 jelű meteoritban lévő magnetitláncok tüzetesebb vizsgálatából kiderült, hogy azok a meteoritban talált karbonátásványoktól függetlenül keletkeztek. A vizsgálatokat végző kutatók szerint ez magnetitláncok biogén eredetére utal.
Vágólapra másolva!

Néhány éve nagy vihart kavart a bejelentés, amely szerint egy Marsról származó meteoritban, az ALH84001 jelű kődarabban ősi életnyomokként is értelmezhető képződményekre akadtak. A kutatók véleménye szerint a kőzetben talált szerves anyagok, elsősorban az úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének, a vizes közegben kivált ásványtársulások, a baktériumfosszíliákra hasonlító alakzatok és magnetit-kristályláncok együttesen arra utalnak, hogy élőlények lehettek a kőzet környezetében, több mint 4 milliárd éve történt keletkezése során.

A kérdés azóta sem eldöntött. Az egyes megfigyelt jellemzők akár élet nélkül is kialakulhattak, azonban együttes keletkezésüket többen is valószínűtlennek tartják.Az eredeti cikket író kutatók most újabb eredményeket publikáltak, amiben a korábbinál részletesebb vizsgálatokról számolnak be.

Eszerint a karbonátásványokban található magnetitkristályok nem a karbonátból keletkeztek hőhatásra, hanem attól függetlenül, külön jöttek létre, és az üledékképződés során váltak ki együtt. Korábban az egyik nagy kérdés az volt, hogy a magnetitláncok vajon egyszerűen a sziderit nevű ásványból alakultak-e ki hőhatásra, avagy attól függetlenül születtek. A most közölt új eredmény a második lehetőséget erősíti, amely a szerzők szerint a biogén eredetet erősíti - tehát a magnetitláncok talán egykori élőlények tevékenysége nyomán keletkeztek.

ForrA!s: NASA

Az élet égitestek közötti vándorlásának lehetőségéről, és az esetleges marsi élet, valamint a földi élővilág kapcsolatának elméleti vonatkozásairól korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk.