Hatalmas csillag felrobbanását figyelték meg

Egy szélsőségesen fényes szupernóváról kiderült, hogy akkora csillag semmisült meg benne, amekkora ma már nem keletkezik a Világegyetemben. Az ősi objektum több mint 200-szor lehetett nagyobb tömegű a Napnál.

Az elméleti számítások alapján már régóta sejtik a szakemberek, hogy a Világegyetem első csillagai között rendkívül nagy tömegű objektumok is lehettek. Napjainkban 120-150 naptömegnél nehezebb csillagok már nem keletkeznek, az összeállás során a kialakuló mag sugárzása megakadályozza, hogy további anyag épüljön be az objektumba.

Ugyanakkor a tisztán hidrogénből és héliumból álló legelső csillagok ennél nagyobb tömegűre is hízhattak. Kezdetekben ugyanis csak ez a két elem volt a Világegyetemben - míg később már nehezebb komponensek is előfordultak. Az enyhén megváltozott összetétel pedig a csillagok keletkezését, fejlődési útját is befolyásolta.

Nemrég első alkalommal sikerült egy olyan szupernóva-robbanásra bukkanni, amely feltehetőleg ilyen ősi, extrém nagytömegű csillag élete végén következett be. Az SN 2007bi jelű objektumot a Palomar Obszervatóriumból végzett égboltfelmérés keretében azonosították még két évvel ezelőtt. Ellenben a többi hasonló robbanással, a jelenség 2007. április 6-a után nem halványodott el, hanem hónapokig hasonló intenzitással sugárzott.

A későbbiekben sok nagy távcsővel tanulmányozták az objektumot, és az így kialakult összkép alapján kiderült, hogy egy ősi, legalább 200 naptömegű égitest robbanását sikerült megfigyelni. A kataklizma a számítások alapján legalább 50 naptömegnyi különféle, a hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemet hozott létre.

A robbanás keretében sok radioaktív elem is keletkezett, közöttük a nikkel 56-os izotópja is, és részben az ezek bomlásakor felszabadult energia táplálta a hosszan elnyúló sugárzást. Emellett több fázisú, pulzáló, robbanás jellegű folyamat is elképzelhető az ilyen égitesteknél. A zsugorodó csillag belsejében olyan magasra szökik a hőmérséklet, hogy a nagyenergiájú fotonok részecske-antirészecske párokat keltenek, ezek pedig csökkentik a belsőből kifelé ható sugárnyomást, amely így nem tud ellent tartani a külső rétegek nyomásának. Ezek bezuhannak, és az égitest robbanásában közreműködnek.