A Naprendszer egyik legfurább holdja felfedte titkát

A korábbi feltételezés részben igazolódott: a Szaturnusz legfurább holdjának vezető féltekéje a ráhullott vöröses por miatt sötétebb. A napfénytől felmelegített por ráadásul segíti a jég szublimációját és vándorlását, és ez is hozzájárul a Iapetus kétarcúságának kialakításához.

Eltérő irányból készült fotók, amelyek a hold "kétarcú" jellegét mutatják (NASA, JPL)

A Szaturnusz körül keringő Iapetus hold úgynevezett vezető féltekéje közel tízszer sötétebb és lényegesen vörösebb, mint a követő oldal. Mivel az égitest tengelyforgása kötött (tehát mindig ugyanazt a felét mutatja a bolygó felé), mindig egyik féltekéje fordul a keringési pályáján előre, a másik pedig hátra (ennek megfelelően különítenek el vezető és követő féltekét). A vezető félteke jelentős részét (de nem az egészét) sötét anyag borítja, amely főleg az egyenlítő környékén koncentrálódik. Itt kisebb mértékben a másik (követő) féltekére is áthúzódik a vörösebb anyag.

A Szaturnusz körül keringő Cassini-űrszonda elmúlt években készült méréseit elemezve a szakemberek úgy vélik, megtalálták a magyarázatot a kétarcú felszín kialakulására. A legrészletesebb adatokat a 2007. szeptember 10-i Iapetus közelítés során nyerték, amelyeket számítógépes modellekkel vetettek össze a felszíni mintázat pontos megértéséhez.

Kiderült, hogy a vezető oldalon mind az ott is előforduló világos, mind pedig az ott nagy területet lefedő sötét anyag egyaránt vörösebb árnyalatú, mint a követő féltekén lévő bármely terület.

A színeloszlás kialakulásának első lépéseként a vezető oldalra sötét, vöröses poranyag hullott - pontosabban a Iapetus keringése során söpörte fel azt pályáján. Ezek a porszemek a bolygó körül nemrég azonosított második, kiterjedt és ritka gyűrűből származhatnak, amelyet a Phoebe hold porladása hoz létre.

A világos és sötét területek határvidékének közel 60 kilométer széles részlete (NASA, JPL, SSI)

A sötétebb és a világosabb területek közötti éles határ azonban nem kizárólag kizárólag az anyag behullásától jött létre. A világos árnyalatú vízjég is vándorolt a felszínen: az erősebben napsütötte lejtőkről elszublimál, majd a hidegebb, árnyékosabb területeken kicsapódik. A mérések és modellszámítások alapján a sötét részeken a hőmérséklet a 129 kelvint is eléri. Ekkora "melegben" több méter vastag vízjégréteg is elszublimálhatott az évmilliárdok alatt. A Iapetus viszonylag hosszú, 79 napos keringési ideje is hozzájárul a területek melegedéséhez, amelyeket a Nap tartósan megvilágít.

A számítógépes modell alapján várható felszíni sötétedés. Eszerint a vezető oldal világos jéganyagához kevés sötét port adva kialakul az egyenlítői folt, és közel 2,5 milliárd év alatt a ma megfigyelhetőhöz hasonló megjelenésű lesz (SwRI, NASA, JPL, SSI, Steve Albers, NOAA)

A folyamat nem csak a domborzattól függő, lokális skálán jelentkezik, hanem az egész hold méretskáláján is. Mivel a vezető oldal a sötétebb, ezért melegebb is, és onnan sok vízjég szublimált el az idők során. A jég elsősorban magasabb szélességen, és a sötét porhullásból kimaradt, és ezért hidegebb követő féltekén csapódik ki. A folyamatot pozitív visszacsatolás segíti: minél több jég szublimál el a behullott sötét por mellől, annál tovább sötétedik az, és ennek folyományaként tovább is melegszik az adott terület.