Magyar közreműködéssel azonosították a CoRoT-9b jelű Naprendszeren kívüli planétát. Bár szilárd felszíne nincs, légkörében a hőmérséklet -20 és +160 Celsius-fok között lehet - így akár folyékony víz is megjelenhet a felhőiben. Ezzel az élet szempontjából kedvező helyen, az úgynevezett lakható zóna környékén keringhet.
Az érdekes exobolygót a 2006-ban felbocsátott CoRoT műholdnak a légkörünkön kívül végzett, nagy pontosságú mérései alapján azonsították. A planéta 1500 fényévre van tőlünk, és bolygónkról nézve időnként elhalad csillaga előtt, enyhén csökkentve annak fényességét - ez vezetett a felfedezéshez. Tömegét és csillaga körüli helyzetét tekintve ez az exobolygó hasonlít legjobban a Naprendszerben található Jupiterre az eddig ismert távoli planéták közül.

Fantáziarajz a CoRoT-9b jelű exobolygóról és csillagáról (ESO)
A CoRoT-9b a Jupiterhez hasonló gázbolygó lehet: tömege 80%-a Naprendszer óriásának, így nincs szilárd felszíne. Légköri hőmérséklete a becslések alapján -20 és +160 Celsius-fok között lehet - azaz elképzelhető, hogy folyékony víz is előfordul rajta, a felhőiben lebegő cseppek formájában.
A felfedezésről szóló, a Nature-ben közölt cikk hatvan szerzője között szerepel a magyar Csizmadia Szilárd (DLR), aki Németországban dolgozik a szonda megfigyeléseinek elemzésén. Az exobolygó paramétereinek pontos meghatározásában az Európai Déli Obszervatórium (ESO) műszerei segítettek.
A felfedezés fontossága, hogy bár egy óriásbolygót találtak, az nem az úgynevezett forró Jupiterek csoportjába tartozik, tehát nem kering csillagához rendkívül közel. Emiatt lehet rajta olyan hőmérséklet, amely kedvez a folyékony víz előfordulásának. Ezzel az élet szempontjából kedvező helyen, az úgynevezett lakható zóna környékén keringhet - esetleges nagyobb holdjainak felszínén pedig szintén kedvező viszonyok uralkodhatnak. A planéta "hűvös Jupiternek" is tekinthető. Az égitest emellett ideális a további részletes elemzésre, tehát újabb ismeretek várhatók róla a közeljövőben.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.