Először sikerült biztosan kimutatni vízjeget és szerves anyagot egy kisbolygó felszínén. A megfigyelés segít annak megértésében, honnan származhat a földi világtenger vize, valamint a bolygónkra hulló meteoritok szervesanyag-tartalma. A felfedezés fontos lépés az élet keletkezéséhez szükséges összetevők űrbeli eloszlásának megismeréséhez.
Korábban csak érdekes ötlet és feltételezés volt, hogy egyes kisbolygók felszínén vízjég található. Mára kiderült, hogy ez igaz - az ilyen apró objektumok is érdekesek, nem szabad tehát egyszerű szikláknak tekinteni őket. A felszíni jégréteg előfordulása sajátos folyamatokra utalhat, amelyekről eddig nem tudtak a szakemberek. Idővel megerősödhet a kép, mely szerint a kisbolygók és üstökösmagok között számtalan átmeneti égitest létezik.
A Nature legújabb számában két, egymástól független kutatócsoport is beszámol a 200 kilométeres Themis kisbolygó megfigyeléséről. A szakemberek a hawaii Mauna Kea Obszervatóriumban lévő IRTF nevű távcsővel végeztek infravörös méréseket, és a kisbolygóról visszavert színképben sikerült a vízjég jellegzetes elnyelési vonalait kimutatniuk.
A megfigyelés érdekessége, hogy a kis mennyiségben, vékony felszíni borításként előforduló vízjéggel széntartalmú anyag keveredik, méghozzá közel egyenletes eloszlásban. A felszíni jég tehát nem tiszta, és szerves összetevők keverdnek hozzá. A megfigyelés egyben meglepő is, mivel a Themis kisbolygó jellemző naptávolságában (3,2 CSE, az 3,2-szerese a Föld átlagos naptávolságának) hosszú időskálán nem stabil a jég. Elképzelhető, hogy becsapódások révén jut időnként a felszínre az égitest belsejéből.

A Themis kisbolygó pályája és helyzete a mai napon (NASA,JPL)
Korábban csak hidratált ásványokat azonosítottak kisbolygók felszínén, illetve bizonytalan megfigyelések utaltak a fenti vízjég és szerves összetevők létére a Themisnél. Mindezek mellett a Themis kisbolygóhoz hasonló pályán keringő égitestek csoportjának, a Themis családnak 535 tagja közül két égitestnél sikerült olyan, üstökös jellegű anyagkibocsátást megfigyelni, amely vízjég jelenlétére utalt.
Míg a fenti kettő, az üstökösök és a kisbolygók közötti átmeneti égitestnél alkalmanként nő meg jelentősen az aktivitást, a Themis esetében lassú, folyamatos gázkibocsátás jellemző - illetve itt az égitest nagyobb tömege miatt nagyobb a szökési sebesség is, ami szintén lassítja a gáz távozását.

Üstökösjellegű aktivitást mutató kisbolygók (NASA)
A fő kisbolygóöv külső részében keringő égitestekről régebben is feltételezték már, hogy sok vízmolekulát szállítottak bolygónkra, és közreműködtek a világtenger anyagának felhalmozásában - az új megfigyelés tovább kedvez ennek a lehetőségnek. Hasonló a helyzet a szerves anyaggal is - az ősi becsapódások ezért fontosak lehettek a földi élet keletkezését megelőző úgynevezett prebiotikus folyamatok alapanyagának szállításában.
A Themis felszínén lévő jég feltehetőleg nagyon idős, és a Naprendszer korai állapotairól őrizhet nyomokat magában. A vízjégről és a szerves anyagról tehát általánosan elmondható, hogy az elmúlt évek új eredményei alapján nem ritka a Világegyetemben, a Földön kívül.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.