Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén dolgozó Soichi Noguchi japán űrhajóstól már több alkalommal is bemutattunk látványos felvételeket. Az asztronauta az elmúlt hetekben Kelet-Európában lezajlott heves esőzésektől fellépett áradásokat is megörökítette.

Az alábbi felvétel a medréből kilépett Visztulát mutatja az űrből. Jól megfigyelhető, hogy a folyóvölgy hosszanti futásától lefelé is sok területet öntött el a víz. A képen látható apró, szürkés, hosszúkás alakzatok nagyobb lakóházak illetve kertek, amelyeket az áradó folyótól gátakkal próbálnak elzárni. Az áradás már emberéleteket is követelt, eddig 15-en vesztették életüket.

Forrás: NASA, Astro_Soichi

A medréből kilépett Visztula. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, Astro_Soichi)

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.