Vulkánok, amelyek nulla Celsius-fok alatt, vagy éppen több száz fokkal a legforróbb földi tűzhányók hőmérséklete felett működnek. Némely tűzhányó egyenesen az űrbe lövelli a törmeléket, mások pedig fél Európát letakarnák, ha a Földön lennének. Extrém alakzatok és egzotikus folyamatok tárulnak elénk, ha a Földön kívüli vulkánokat vizsgáljuk.
Bolygónk felszínén sokféle látványos vulkánkitörést és vulkáni alakzatot láthatunk. A nagy változatosság azonban szinte eltörpül azon jelenségek mellett, amelyek más égitesteken figyelhetők meg. Ez érthető is, hiszen a Földön kívüli vulkánok nemcsak a miénktől eltérő gravitációs térben, vagy más összetételű és sűrűségű légkör alatt működnek, hanem anyaguk is alapvetően különbözhet a bolygónkon megszokottól.
Az alábbiakban néhány példa segítségével tekintjük át, milyen extrém formákban mutatkozik meg a vulkáni tevékenység, illetve annak nyoma más égitesteken. Az ilyen egzotikus ismeretek az egyes földi folyamatok pontos lezajlásának és a hátterükben meghúzódó fizikai folyamatoknak a felismerésében adnak segítséget - így végső soron bolygónk működésének jobb megértésében is közreműködnek.
A legnagyobb vulkánok
A legnagyobb tűzhányók kijelölése a Naprendszerben nem egyértelmű, nehéz ugyanis pontosan definiálni, mit tekintünk egyetlen vulkánnak, és mit például több, egymással összekapcsolódó vulkán láncolatának. A legnagyobb kiterjedésű, egyetlen központtal bíró, és szimmetrikus alakú tűzhányónak a marsi Alba Paterát tekinti a legtöbb szakember.

Az Alba Patera törésekkel szabdalt lapos kúpja a Marson, ferde rálátással (NASA)
Az Alba Patera a vörös bolygó egy idős tűzhányója, hatalmas kúpja 1600 kilométer átmérőjű. Ha egyik peremét Záhonyhoz helyeznénk, a másik széle Franciaország tengerpartjánál húzódna. Bár átmérője hatalmas, lejtője igen lankás. Ha rajta állnánk, nehezen vennénk észre, merre is lejt a vidék - a lejtőszög ugyanis 1 foknál is kisebb.
Az Alba Patera csak 6000-7000 méter magas, a legmagasabb vulkán címet így egy másik marsi tűzhányó, a híresebb Olympus Mons érdemli - igaz egyik szomszédja esetében felmerült, hogy néhány méterrel talán magasabb lehet nála. Az Olympus Mons 24 kilométerrel emelkedik a környező terület fölé, így több mint kétszer akkora, mint a legmagasabb földi tűzhányó, a hawaii Mauna Kea, melynek alsó 9000 méterét tengervíz borítja, és csak a felső négyezer méter látszik ki a vízből.

Az Olympus Mons a Marson. Magmakamrája több ütemben ürült ki, és ennek megfelelően többször omlott be a felszíne a csúcsánál, lépcsőzetes kalderát alkotva (NASA)
Animáció a Mars legmagasabb tűzhányójáról (NASA)
|
Vulkanizmus és élet: a vulkáni hő és a vulkáni tevékenység keretében keletkező anyagokat egyes élőlények fel tudják használni, és erre a forrásra épülve napfény nélkül folytatnak élettevékenységet. A vulkanizmus vizsgálata ezért is fontos a Mars esetében. További érdekesség, hogy a vörös bolygón a vulkáni központok területén a mélyből származó hő jeget olvaszt, és egy-egy kitörésnél a visszahulló forró törmelék a felszíni jégtakarót is folyékony állapotba juttatja. A Marson aktív vulkánkitörést még nem figyeltek meg, a tűzhányók utolsó alkalommal közel 30-60 millió évvel ezelőtt működtek. Talán egy ezzel kapcsolatos utóvulkáni tevékenység révén szivárog metán a bolygó felszíne alól - de a kérdéses gáz elvileg a vulkáni hőt hasznosító baktériumoktól is eredhet. |
A legmagasabb kitörési felhők
Földünkön a legintenzívebb vulkánkitörések 50-60 kilométer magasba is feljuttatják a finom poranyagot, amely hatalmas területen oszlik el a felső légkörben. A Mars esetében ugyanilyen kitörések már 80-90 kilométerre lövellnék fel a törmeléket - azonban még ez is eltörpül a sokkal gyengébb gravitációs terű és légkör nélküli jégholdakhoz képest. Itt nehéz pontosan megállapítani, meddig emelkedik a törmelék, gyakran ugyanis az végleg kirepül a világűrbe, és elhagyja az égitestet.
A fenti jelenségre az Enceladus szaturnuszholdnál láthatunk példát, ahol a gejzír jellegűnek is mondott kitörési felhők anyaga alig hullik vissza, helyette a bolygó E-gyűrűjét gyarapítja.

Gejzírek az Enceladuson, amelyek anyagukat közvetlenül az űrbe repítik (NASA, SSI)
Képzeletbeli repülés az Enceladus gejzírjei felett (NASA)
A látványos, gomba alakú kitörési felhők közül a legmagasabbak a Jupiter Io holdjánál azonosíthatók. Itt a törmelék alkalmanként 350-450 kilométerig is emelkedik, mielőtt visszahullana a felszínre. Egy-egy kitörés ennek megfelelően akár Európával megegyező méretű területre is szórhatja a szemcséket.

A Prometheus vulkáni központ kitörése az Io felszínén (NASA)
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.