[origo] tudomány> világűr

Rendkívüli foltot fotóztak a Napon - a nap tudományos képe

Kereszturi Ákos|2010. 07. 16., 8:36|Utolsó módosítás:2010. 07. 16., 9:46|

Bravúros fotót készítettek a bolygónk körül keringő űrállomásról, amelyen a napelemtáblák és a modulok, a Nap felszínén pedig különféle részletek egyaránt felismerhetők.

2010. március 25-én készítette Peter Stetson és John Stetson a ritka felvételt, amely a Nemzetközi Űrállomást (ISS-t) ábrázolja. Eleve nem könnyű nappal megörökíteni az űrállomást, amire gyakorlatilag csak a napkorong előtt kerülhet sor. A fotósok azonban ennél is látványosabb eredményt értek el - a mellékelt képen egy feltűnő napfolt mellett örökítették meg az ISS-t.

Forrás: Peter Stetson, John Stetson
A Nemzetközi Űrállomás és egy napfolt 2010. március 25-én. Érdemes megfigyelni a napfoltok kettős szerkezetét: a sötét belső umbrát, és a világosabb, szálas szerkezetű, külső penumbrát. Emellett jól látható a napfelszín granulációs, tehát szemcsés megjelenésű szerkezete, amely a csillagunkban mozgó anyag áramlási celláit képviseli (Peter Stetson, John Stetson)

A felvétel az Egyesült Államokban található Maine területéről készült. Két távcsővel is várták az eseményt a fotósok, amelynek időpontját jó előre kiszámították. Az űrállomás kevesebb mint egy másodpercet tölt csak a Nap előtt, ezért különösen fontos volt a tökéletes időzítés. Az űrállomás látszó szögmérete 32 ívmásodperc az égen, és valójában majdnem akkora, mint egy focipálya. A nála kétszer nagyobbnak mutatkozó (körülbelül 60 ívmásodperces) napfolt pedig négyszer-ötször akkora, mint a Föld. Az ISS ugyanis mindössze 350 kilométerre van a megfigyelőtől, míg a Nap 150 millió kilométerre helyezkedik el.

napfolt: a fotoszférában, tehát a Nap felszínét alkotó rétegben lévő, a környezeténél néhány száz fokkal alacsonyabb hőmérsékletű, ezért sötétebb terület. A napfoltok valószínűleg a fotoszférából ki- és belépő mágneses erővonal hurkoknál keletkeznek. Egy különálló napfolt mérete általában több ezer kilométer, belső részén sötétebb terület (umbra) található, ezt övezi a világosabb zóna (penumbra). A napfoltok általában csoportokban jelentkeznek, amelyek ellentétes polaritású (vezető és követő) részekre oszthatók. A vezető folt polaritása a Nap északi és déli féltekén ellentétes.

Forrás: tudasbazis.csillagaszat.hu



[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »