[origo] tudomány> világűr

Napkelte és napnyugta a világűrből

Kereszturi Ákos|2010. 07. 21., 8:30|

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) 354 kilométer magasan kering bolygónk körül, 28000 kilométert megtéve óránként. Ennek megfelelően egy földi nap, azaz 24 óra alatt összesen 15-16 napkelte illetve napnyugta figyelhető meg a fedélzetéről.

Az ISS-ről nézve az égbolt a légkör hiányában mindig fekete, és ha a Nap éppen nem süt be valamelyik ablakon, a nappal és az éjszaka váltakozása a Föld kinézetének módosulásával követhető. Míg napközben bolygónk tájképe színes és látványos a magasból, éjszaka sokkal kevesebb sejthető a felszínből és a légkörből - igaz ekkor tűnnek elő az éjjeli városfények.

A mellékelt három felvétel egy Föld körüli keringés fele alatt három eltérő pillanatot mutat be: az Észak-Európa feletti napkeltétől az Ausztrália felett bekövetkező napnyugtáig. Egy kisfilm segítségével pedig végig is követhetjük az út látványos részét. Balra a Discovery űrrepülőgép jobb szárnya lóg be a képbe.

Forrás: NASA

Napkelte Észak-Európa felett. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

Forrás: NASA

A Nap agasan áll a Tibeti-plató felett. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

Forrás: NASA

Napnyugta Ausztrália felett. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

 

 

 

Gyorsított filmfelvétel a Föld látványának változásáról napkeltétől napnyugtáig, a körülötte keringő űrállomás fedélzetéről (NASA)

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »