A Jupiternél is volt tűzijáték augusztus 20-án - újabb becsapódás

Vágólapra másolva!
Augusztus 20-án egy kisebb kisbolygó vagy üstkösmag találhatta el a Jupitert. A Japánból megfigyelt felvillanást a bolygó légkörében megsemmisült égitest okozhatta. Hasonló jelenséget két hónappal ezelőtt is tapasztaltak.
Vágólapra másolva!

Egyre több esemény bizonyítja, hogy a Naprendszer nem annyira biztonságos hely, mint korábban gondolták - ismét kisbolygó csapódott a Jupiterbe. Közel két hónappal a júniusban megfigyelt jelenség után egy japán amatőrcsillagász, Masayuki Tachikawa újabb apró felvillanást örökített meg az óriásbolygó légkörében.

Az észlelő a távol-keleti Kumamoto városából kapta el a jelenséget augusztus 20-án, hazai idő szerint 20.22-kor. A megfigyelés során egy felvillanás látszott, amely a bolygó légkörében fellángoló kisbolygótól vagy üstökösmagtól származhatott. A robbanás nyomán visszamaradt sötétebb felhőről egyelőre nem érkezett beszámoló.

Forrás: Masayuki Tachikawa
A robbanás fénye a Jupiter légkörében augusztus 20-án (Masayuki Tachikawa)

Elképzelhető, hogy az esemény a júniusihoz hasonlított, és ennek megfelelően egy nagyságrendileg 100 méteres objektum légköri felrobbanása váltotta ki - és nem marad vissza utána semmilyen törmelékfelhő. Az ilyen események a Jupiternél viszonylag gyakoriak lehetnek, az óriásbolygó ugyanis gravitációs terével sok égitest mozgását befolyásolja, és közülük több is a légkörében fejezi be pályáját.

Ha a fenti kataklizma a mi bolygónkon történt volna, elképzelhető, hogy a felszínen is érezhető pusztítást okoz. A Föld esetében azonban sokkal gyengébb a gravitációs tér, ezért lényegesen ritkábban várhatók ilyen események.