Élénken mozog és közben oldalra "bólogat" a hatalmas jéghegy, amely Grönland egyik gleccseréről szakadt le nemrég. Az északi félteke jelenlegi legnagyobb jéghegyének mozgását egy gyorsított animáción követhetjük nyomon.
Pillanatnyilag bolygónk északi féltekéjének legnagyobb méretű jéghegye az a város méretű tömb, amely 2010. augusztus 4-én szakadt le a grönlandi Petermann gleccser végéről. A hatalmas jégtömb akár több évig is fennmaradhat, miközben az áramlatok lassan sodorják.
A mellékelt animációt az Európai Űrügynökség (ESA) Envisat nevű műholdjának felvételeiből állították össze. Az ASAR detektorral rögzített huszonnégy kép július 31. és szeptember 1. között mutatja a jéghegy mozgását. A legelső képkocka még a leszakadás előtt készült, és jól megfigyelhető rajta a törés, amely a jéghegyet a gleccserről leválasztotta. Érdemes továbbá nyomon követni, hogy hatalmas mérete és tömege ellenére a tengeráramlatoktól "élénken" mozog a jéghegy.
Haladása során többször is enyhén balra fordul, majd visszaáll eredeti irányába, amint a különböző áramlatok módosítják mozgását. A legutolsó képeken ismét balra kanyarodik, és hamarosan beér annak a csatornának a középvonalába, amely az északi Jeges-tengert az Atlanti-óceánnal köti össze.

A jéghegy helyzete július 31. és szeptember 1. között (ESA)
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
Gyenge lábakon áll a 2012-es világvége-jóslat
Évek óta terjed a jóslat: 2012. december 21-én eljön a világvége. Hirdetőinek legfőbb érve, hogy a maják naptára ekkor ér véget, mert ők előre látták, hogy eztán már ...
A sűrű rengeteg miatt fordult jobbra az emberiség
Az Afrikából kivándorló Homo sapiens útját sűrű erdő zárta el a Balkánon, ezért először Ázsia felé indult. A genetikai kutatások fejlődése révén egyre pontosabbá válik ...
Még tízezer évig dőlhet a Big Ben tornya
Szemmel láthatóan dől a londoni Westminster-palota óratornya, de 2020-ig biztosan nem fogják felújítani. Egy magyar mérnök szerint normális jelenség a Big Ben nevű ...
Skorpiómérget tesztelnek a gyógyászatban Debrecenben
Debreceni kutatók kiemelkedő eredményeket értek el az immunrendszer módosításában. A munkához Mexikóból kaptak tisztított skorpiómérget.
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.