Ha az űrrepülőgépek közül utolsóként startoló Endeavour megsérül, és nem tud visszatérni a Földre, az Atlantis egy extra küldetés keretében hozná haza az űrállomáson ragadt asztronautákat.

A mentő küldetés emblémája (NASA)
A tervek alapján az STS-335 jelű küldetés lenne az "utolsó utáni" misszió az űrrepülőgépek repülésének sorában. Erre az utolsóként tervezett küldetés után kerülhet sor, amelynek keretében az Endeavour űrrepülőgép látogatja meg a Nemzetközi Űrállomást (ISS) jövő tavasszal.
A biztonsági rendszabályok alapján ugyanis készenlétben kell állnia egy tartalék egységnek, amely vészhelyzet esetén képes lenne lehozni az Endeavournek az űrállomáson szorult legénységét. Erre akkor lehet szükség, ha például a felszállás során levált szigetelésdarab olyan kárt okozna az űrrepülőgép külső hővédő felületén, amely komolyan veszélyeztetné a visszatérést - ez okozta 2003-ban a Columbia űrrepülőgép tragédiáját is.
A legénységet Chris Ferguson parancsnok, Marine Doug Hurley pilóta, valamint Sandy Magnus és Rex Walheim alkotják majd. Az Endeavour a tervek szerint 2011. február 26-án startol legkorábban, a NASA utolsó űrrepülőgépes küldetéseként. Ha kiderül, hogy egy mentőexpedícióra van szükség, az Atlantis előbb bemutatott legénysége 2011. júniusában indulna el, addig az űrhajósok az űrállomáson húznák ki az időt. Mivel egy legénység közel egy évvel a start előtt már megkezdi a felkészülést, a fenti asztronauták is már dolgoznak a küldetés előkészítésén - noha mindenki abban reménykedik, hogy nem lesz rá szükség.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.