Új kép egy gigantikus galaxisütközésről - mi is így végezzük majd

Gigantikus csillaghalmazok, fonalként csavarodó molekulafelhők és szétszóródó csillagközi gáz: pazar alakzatok figyelhetők meg az Antenna-galaxispárosról készült röntgen-, infravörös- és optikai felvételeken, amelyekből egyetlen színes képet állítottak össze.

Antenna- vagy Csáp-galaxisoknak is nevezik azt a kölcsönható galaxispárost, amelynek tagjai látványosan torzítják el egymás alakját. Az NGC 4038/4039 katalógusjelű objektum egyike a legközelebbi, az összeolvadás állapotában lévő galaxispárnak. A folyamat néhány százmillió éve kezdődött. A tőlünk 65 millió (a legutóbbi eredmények szerint 45 millió) fényévre lévő objektumokról a Hubble-, a Chandra- és a Spitzer-űrtávcsövek felvételei alapján készítettek új képet.

Az Antenna-galaxispáros kompozitképe, ahol a kék a röntgen-, a vörös az infravörös-, az arany és barna árnyalatok pedig az optikai tartományt jelölik. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, CXC, SAO, DePasquale, JPL-Caltech, STScI)

A felvételen az arany és a barna szín a Hubble, a vörös a Spitzer, a kék pedig a Chandra méréseit jelzi. A közel 100 millió éve kezdődött kölcsönhatás során a két galaxis csillagközi anyagának sűrű, sötét szálakként megjelenő részeiben fiatal csillagok születnek, amelyek közül sok fényes csillaghalmazokat alkot a képen. Az ütközés szimulációját itt tekintheti meg.

A csillagvárosok egymással való kölcsönhatása, összeütközése előfordul a modern (mai) Világegyetemben is, de a megfigyelések alapján a korai Univerzumban jóval gyakoribb lehetett: ahogy térben és időben egyre távolabbi területeket vizsgálunk, egyre több ütközést figyelhetünk meg. Ebből az következik, hogy ezek a heves folyamatok elsődleges szerepet játszottak a mai (közeli) modern galaxisok kialakulásában: a kisebb galaktikus "építőelemekből" így jöttek létre napjaink nagy galaxisai, például az Androméda-köd vagy saját galaxisunk, a Tejútrendszer is. Utóbbiban már sikerült azonosítani olyan anyagot, amely kisebb galaxisok bekebelezéséből származik, és napjainkban is zajlik a Saggitarius-törpe nevű kis galaxis "emésztése". Rosszabb hír, hogy az Androméda-köd és a Tejútrendszer egymás felé is közelednek (mintegy 500 ezer kilométer/órás sebességgel), ami néhány milliárd év múlva összeolvadásukat fogja eredményezni. (Az ütközés forgatókönyve korábbi cikkünkben olvasható részletesen.)

Ekkor - és már ezt megelőzően is - a saját galaxisunkban is ahhoz hasonló folyamatok indulnak el, amilyenek az alábbi, korábban közölt Hubble-képeken láthatók. Bár két galaxis ütközése során az egyes csillagok csak elvétve találkoznak egymással - olyan ritkásan töltik ki a galaxison belüli teret, hogy erre nagyon kicsi az esély -, a galaxisok alakja és anyageloszlása a gravitációs hatások, az árapályerők miatt jelentősen módosul. A legfontosabb változások nagy méretskálán és több százmillió év alatt következnek be: egész spirálkarok tekeredhetnek meg, és csillagok százmilliói lökődhetnek ki végleg a galaxisközi térbe. Az ütköző, illetve az árapályhatásoktól összenyomódó csillagközi felhőkben hirtelen sok új égitest születhet (robbanásszerűen heves csillagkeletkezés), a két galaxis magja pedig összeolvadhat és aktivizálódhat.

Az egymáshoz túl közel merészkedő galaxisok gázt, esetleg csillagokat vonzhatnak magukhoz egymástól, eltorzíthatják egymás alakját, végső esetben össze is olvadhatnak. A képek látványosan mutatják: a kisebb galaxisok nemcsak beolvadva adhatnak új csillagokat nagyobb társaiknak, hanem a gázanyag mozgását megzavarva heves csillagkeletkezést is generálhatnak. Forrás: NASA, ESA, Hubble Heritage Team (STScI/AURA)-ESA/Hubble Collaboration, A. Evans (University of Virginia, Charlottesville/NRAO/Stony Brook University)