Vágólapra másolva!
Olyan Naprendszeren kívüli bolygó felfedezését jelentették be, amelyen megfelelő körülmények uralkodhatnak a folyékony víz és talán az élet számára is. A Gliese 581g csak háromszor nagyobb tömegű a Földnél, és az úgynevezett lakhatósági zónában kering.
Vágólapra másolva!

A Gliese 581g jelű, újonnan felfedezett égitest jelenleg ismert paraméterei alapján a Földhöz leginkább hasonlító exobolygó, azaz Naprendszeren kívüli planéta. Mindössze 20 fényévre van tőlünk, a Libra (Mérleg) csillagképben, és egy a Napnál halványabb csillag, a Gliese 581 körül kering, amelynél korábban már öt exobolygót találtak.

A Gliese 581g csillagtávolsága a Nap-Merkúr-távolsághoz hasonló (azaz csillagához közel kering), ennek ellenére az úgynevezett lakhatósági zónában van. Ez az a térség, amelyben egy Földhöz hasonló bolygó felszínén folyékony víz tartósan előfordulhat. A Gliese 581 kisebb a Napnál, tömege mintegy 30%-a, energiakibocsátása pedig 1 százaléka a mi csillagunkénak. Mivel gyengébben sugároz, közelebb húzódik hozzá a lakhatósági zóna.

Forrás: Zina Deretsky/National Science Foundation
A Gliese 581 csillag körüli planéták (fent) és a Naprendszerben lévő bolygók helyzete (lent). A nyíl jelzi a most azonosított Gliese 581g exobolygót (Zina Deretsky/National Science Foundation)

A Gliese 581g keringése kötött, tehát 37 napos forgási és keringési ideje megegyezik (ilyen például a Hold is). Emiatt mindig ugyanazt az oldalát fordítja csillaga felé, és nem váltakoznak rajta a nappalok és az éjszakák. A kötött keringés miatt azonban igen stabil viszonyok uralkodhatnak a felszín egyes területein: különösen érdekes lehet például a fény-árnyék határvidék, ahova folyamatosan és igen lapos szögben érkezhet a központi csillag sugárzása.

A bolygó átmérője 1,2-1,4-szerese, tömege pedig csak 3,1-szerese a Földének (eddig általában jóval nagyobb tömegű exobolygókat fedeztek fel), és nagy eséllyel vastag légköre van, ami csökkentheti a nappali és éjszakai oldal közötti hőmérsékleti eltérést. Emellett a kistömegű központi csillag élettartama sokkal nagyobb a Napénál. Mindez kedvező lehet az élet esetleges kialakulása és fejlődése szempontjából. Csillagászati léptékkel a Gliese 581g közel van a Földhöz, ami segíti további vizsgálatát.

Forrás: [origo]
A most felfedezett, g jelű planéta helye a Gliese 581 bolygói között (lent), és összehasonlításként a Naprendszer bolygói (fent), valamint a kékes színű sávval jelzett lakhatóságó zóna helyzete

Korábban már találtak néhány, a Földhöz hasonló tömegű exobolygót Naphoz hasonló (fősorozati) csillagok körül: ilyen az ugyanebben a rendszerben keringő Gliese 581e 1,9-szeres és a COROT-7b 1,7-szeres földtömegével. Ezek azonban nem olyan távolságban vannak csillaguktól, hogy tartósan folyékony víz lehetne a felszínükön.

Az amerikai National Science Foundation honlapján egyórás filmben mutatják be a felfedezés részleteit.