A galaxishalmazok az Univerzum legnagyobb méretű gravitációsan kötött alakzatai, tehát nem vesznek részt a Világegyetem tágulásában. Náluk még nagyobbak a szuperhalmazok (a galaxishalmazok fonalak és buborékfalak mentén koncentrálódó csoportjai), de azok gravitációs tere nem képes ellensúlyozni a Világegyetem tágulását, így a szuperhalmazok az Univerzummal együtt növekednek, tágulnak.
A most azonosított galaxishalmaz a Földtől közel 7 milliárd fényévre található - tehát tagjainak jelenleg rögzített sugárzása 7 milliárd évvel ezelőtt indult útjára, vagyis 7 milliárd évvel ezelőtti állapotában látjuk. Az objektumot a 10 méter tükörátmérőjű, Antarktiszon felállított South Pole Telescope nevű távcsővel azonosították. A halmaz tömege a becslések alapján 800 billió naptömeg körüli, és több ezer galaxist tartalmaz - 7 milliárd évvel ezelőtti állapotában. Ezzel eléri az eddig ismert jelenlegi (nem túl távoli) legnagyobb galaxishalmazok tömegét. Ezek közül a Coma halmaz a legnagyobb, de is ez lényegesen kisebb tömegű lehetett, amikor még egykorú volt a most felfedezett távoli objektummal.
A galaxishalmazok a közelükben lévő magányos csillagvárosok bekebelezésével fokozatosan növekedhetnek az idők során, így a most felfedezett, SPT-CL J0546-5345 jelzéssel ellátott galaxishalmaz az elmúlt 7 milliárd évben bizonyára tovább növekedett - így mai állapotában még nagyobb tömegű lehet, mint 7 milliárd évvel ezelőtti fázisban. Eszerint ez lehet napjainkban a legnagyobb tömegű galaxishalmaz, amelyet eddig azonosítani sikerült - igaz, nagy távolsága miatt csak korábbi állapota figyelhető meg.
A most azonosított galaxishalmaz kombinált optikai és infravörös felvétele. A sárga körök a halmazhoz tartozó elliptikus, a kék körök a spirális galaxisokat jelzik egy 4x4 ívperces égterületen (NASA, JPL-Caltech, Brodwin, CfA, CTIO, Mohr)
Az objektum létére az úgynevezett Szunyajev-Zeldovics-effektus révén figyeltek fel. Ennek lényege, hogy a kozmikus sugárzás fotonjai kölcsönhatásba lépnek az ilyen galaxishalmazokban lévő forró intergalaktikus (tehát a csillagvárosok közötti) plazma elektronjaival. A folyamat keretében az adott galaxishalmazon áthaladó kozmikus háttérsugárzás fotonjai energiát kapnak, és megváltozik a hullámhosszuk. Ezt használták ki a szakemberek, hogy a fent említett galaxishalmaz nyomára bukkanjanak a kozmikus háttérsugárzás egyenetlenségeinek elemzésével.