Idegen világok: ilyen, amikor kétezer fok van egy bolygó felszínén

exobolygó
Vágólapra másolva!
Folyamatosan izzásban lehetnek a felszíni kőzetei a CoRoT-7b jelű, Naprendszeren kívüli planétának, amely igen közel kering csillagához. A 2000 Celsius-fok körüli hőmérsékletű felszínén folyamatosan törnek ki a kisebb tűzhányók az égitestről készült látványos fantáziarajzon.
Vágólapra másolva!

Sosem nyugszik le a nap annak az exobolygónak az egén, amely csillagához majdnem százszor közelebb kering, mint amilyen távolságban a Föld mozog a Nap körül. Az erős besugárzás miatt pokoli viszonyok uralkodnak rajta - ezt festette meg a ma ismert adatok alapján a szakmai körökben csak space artistnak, azaz "űrművésznek" nevezett alkotó, Ron Miller (a képet az ő engedélyével közöljük).

A CoRoT-7b jelű egy tőlünk 500 fényévre lévő, a Naphoz hasonló (G-színképtípusú) csillag körül keringő planéta, amely mintegy 1,7-szer nagyobb átmérőjű a Földnél. Tömege közel ötszöröse a mi bolygónkénak, sűrűsége 5,6 gramm/köbcentiméter körüli - tehát szerkezetét, anyagát tekintve is a Földre hasonlíthat, bár egyes modellek alapján sok jeget is tartalmazhat a belseje.

Forrás: Ron Miller
Forrás: Ron Miller

A CoRoT-7b exobolygó felszínének fantáziarajza a jelenlegi csillagászati adatok alapján. Az égbolton a kis csillagtávolság miatt hatalmasnak mutatkozik a bolygó napja, amely "örök naplementébe rögzült" - a kötött tengelyforgás miatt sosem mozdul el az égen. Az előtérben tűzhányók törnek ki, a távolban pedig villámok csapnak le a felhőkből. A kép nagyméretű változatának letöltése (Ron Miller, Black Cat Studios)

A CoRoT-7b exoblygó tengelyforgása kötött, mindig ugyanazt az oldalát mutatja csillaga felé. A planéta egyik oldalán ezért állandóan nappal van, ahol 1800-2600 Celsius-fokos forróság uralkodhat. Ilyen melegben a Föld felszínét alkotó kőzetek folyamatosan olvadt állapotban lennének - feltehetőleg a CoRoT-7b felszínén is ez jellemző.

Kisfilm a CoRoT-7b exobolygóról (CNES)

Ajánlat: