Először figyelték meg egy a Földhöz eddig leginkább hasonlító bolygótípus, egy szuperföld légkörét. A mérföldkőnek számító megfigyelésre a GJ 1214b jelű exobolygónál került sor. Az égitest átmérője 2,6-szorosa, tömege pedig 6,5-szöröse a Földének. Az ilyen planéták nagyobbak és nehezebbek a Földnél, mégis sok szempontból hasonlíthatnak rá.

Fantáziarajz az exobolygóról és csillagáról
"Ez az első szuperföld, amelynek a légkörét sikerült megvizsgálni" - mondta Jacob Bean (Center for Astrophysics), a kutatóprogram egyik résztvevője. A planéta 40 fényév távolságban, az Ophiucus csillagképben található, és a Földről nézve 38 óránként halad át halvány csillaga előtt. Az áthaladások során a csillag fénye a bolygó légkörén keresztül érkezik hozzánk. Ezt használták ki a szakemberek, és a sugárzás jellemzőiből elemezték az exobolygó atmoszféráját. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) munkatársai eredményeikről a Nature 2010. december 2-án megjelenő számában közöltek cikket.
A GJ 1214b jelű planétát még 2009-ben fedezték fel az ESO 3,6 méteres chilei teleszkópjával, és az azon üzemelő HARPS detektorral. Már az első megfigyelések arra utaltak, hogy légkör övezi az égitestet. Ezt megerősítették az újabb mérések, és néhány jellemzőjét is kimutatták. A 2010 áprilisában és júniusában a 8,2 méteres VLT távcsövekkel készült részletesebb észlelések keretében a 780 és 1000 nanométer közötti hullámhosszakon kerestek különféle molekulákat a légkörben.

Fantáziarajz a csillaga előtt elhaladó szuperföldről. A kép nagyméretű változatának letöltése (ESO)
A megfigyelések alapján két modell írja le megfelelően a légör észlelt jellemzőit, amelyek között egyelőre nem lehet dönteni: vagy forró vízgőz alkotja a légkört, vagy sűrű köd és felhők teszik homályossá. Ugyanakkor az észlelések alapján az atmoszféra nem hasonlít a Jupiter-típusú bolygók hidrogénben gazdag gázburkára (ha mégis, sok sűrű, fényelnyelő felhőnek kellene lennie benne).
A bolygó felszínén magas hőmérséklet uralkodhat, mivel mindössze 2 millió kilométerre kering központi csillagától - ez körülbelül 75-ször kisebb távolság, mint ami a Földet a Naptól elválasztja. Ugyanakkor a központi csillag gyengébben sugároz a Napnál: ha a Naprendszerbe, csillagunk helyére raknánk, közel 100-szor halványabb lenne nála. A központi égitest tömege 16%-a, mérete pedig 20%-a a Napénak.

Fantáziarajz a GJ 1214b exobolygóról és központi csillagáról. A kép nagyméretű változatának letöltése (ESO)
A magas hőmérséklet folyékony víz nem várható a bolygófelszínén, azonban vízgőz nagy mennyiségben lehet jelen a légkörében. A következő időszakban, további megfigyelések során remélhetőleg sikerül meghatározni az atmoszféra kémiai összetételét. A munkába a Hubble-űrtávcső WFPC3 kameráját is bevonják, de igazán pontos eredmény a James Webb űrtávcsőtől várható majd az ilyen célpontok esetében.
Az atmoszféra részletes elemzése kritikus pont az exobolygókon az élet keresése szempontjából - ezért számít fontos lépésnek az új megfigyelés. Egyes anyagok, az úgynevezett biomarkerek azonosítása alapján feltételezhetjük, hogy van-e élet az adott égitesten. Ezek között említhető a metán, az oxigén, az ózon, illetve általánosságban az olyan, úgynevezett nem egyensúlyi kémiai összetétel, amely a tisztán geológiai és meteorológiai folyamatokon túl valamilyen biológiai forrás létére utal. Most nem ilyeneket találtak, de a technológia fejlődésével egyre több ígéretes bolygó légkörét tudják majd elemezni.
Az élet lehetősége egy forró bolygón
A felszíni folyékony víz hiánya kedvezőtlen hír az élet lehetősége szempontjából - azonban teljesen nem zárja ki azt az egész bolygóra vonatkozóan. A Vénusz felszínén sem képzelhető el felszíni víz és élet, mivel ott 450 Celsius-fok van. Ugyanakkor a légkörben felfelé haladva, 50-60 kilométer magasan már elég hűvös van ahhoz, hogy ott a H2O vízcseppeket alkotva kiváljon. Ennek megfelelően a Vénusz atmoszférájában sem lehetetlen, hogy abban a magasságban, ahol folyékony vízcseppek alkotják a felhőket, akár élőlények is előforduljanak - igaz, megfigyelés még nem utal erre.
Animáció a légkörrel bíró GJ 1214b exobolygóról (ESO)
Egy másik hír: csütörtökön este a Földön kívüli élethez kapcsolódó bejelentésre készül a NASA.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.