Kép készült a 2036-ban a Földhöz érkező kisbolygóról

Vágólapra másolva!
Hároméves szünet után sikerült ismét megörökíteni az Apophis kisbolygót, amely orosz csillagászok szerint 2036-ban a Földnek ütközhet.
Vágólapra másolva!

Három év után ismét sikeresen lefényképezték az egyik legveszélyesebbnek tartott földközeli kisbolygót, az Apophist, amikor az hosszú idő után fokozatosan előjött a Nap mögül. A Hawaii-szigeteken, a Mauna Kea vulkánon lévő obszervatóriumból 2011. január 31-én fotózták le az égitestet, és a most közölte a képet a Space.com.

Forrás: D. Tholen, M. Micheli, G. Elliott, UH Institute for Astronomy
Az Apophis kisbolygó január 31-én. A balra fent látható furcsa alakzatok a fotó készítésekor létrejött hibák (D. Tholen, M. Micheli, G. Elliott, UH Institute for Astronomy)

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, egyes számítások alapján nem zárható ki, hogy 2036-ban eltalálja bolygónkat az égitest. Az új felvételek, illetve a következő évek megfigyelései révén a csillagászok pontosabban meghatározhatják az égitest pályáját, így talán sikerül pontosabban előrejelezni jövőbeli útvonalát is.

Az Apophis mozgását azonban nehéz több évtizeddel előrejelezni. 2004 decemberében, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján 2,7%-os, azaz minden korábbinál jóval nagyobb esélyt láttak arra a csillagászok, hogy a kisbolygó 2029-ben eltalálja bolygónkat. A 250-300 méteres test nem robbanna fel a légkörben, hanem elérné a felszínt, hatalmas krátert ütne és regionális pusztítást okozna (tehát például egy nagyobb várost képes lenne eltörölni), tengerben landolva pedig nagy szökőárat indíthatna el.

A pontosabb pályaszámítások után aztán csillapodtak a kedélyek. A 2029-es ütközést kizárták, bár a kisbolygó ekkor csak 30 000 kilométerre halad el mellettünk (a Hold távolsága 384 000 kilométer). Ez igen kis távolságnak számít. Izgalmasabbnak tűnt a 2036-os visszatérés. Ha ugyanis az Apophis éppen egy adott távolságban halad el bolygónk mellett 2029-ben, az akkor elszenvedett pályaváltozás miatt 2036. április 13-án mégis ütközhet a Földdel. A későbbi adatok ennek lehetőségét is minimalizálták: a NASA legutóbbi, 2009. októberi álláspontja szerint annak esélye, hogy az Apophis 2036-ban eltalálja a Földet, 1 a 250 000-hez. Ez jóval kisebb valószínűség a korábban becsült értékhez (1 a 45 000-hez) képest.

Az oroszok azonban továbbra is aggódnak. Bár konkrét becsapódási becslést nem közöltek, mégis fontosnak tartják annak vizsgálatát, miként lehetne megelőzni az esetleges becsapódást. Leonyid Szokolov, a Szentpétervári Egyetem kutatójának újabb, hivatalosan nem közölt számításai szerint (amelyekről egy tévéinterjúban nyilatkozott) valószínű a kisbolygó becsapódása. Elmondta: a kisbolygó 2029 áprilisában 37-38 ezer kilométerre fog elhaladni bolygónk mellett, és az akkor fellépő pályaváltozás valószínűvé teszi a becsapódást hét évvel később. Szokolov a valószínűség konkrét értékéről vagy annak számítási módjáról egyelőre nem publikált részletes adatokat.

Ha 2036. április 13-án az Apophis eltalálná bolygónkat, a robbanás energiája közel 50 milliószorosa lenne a Hiroshimára ledobott atombombáénak, és súlyos következményei lennének bolygónk, különösen az emberi civilizáció jövőjére. Az orosz tervek alapján mindezekről egy idén, július 7-én kezdődő konferencián egyeztetnek majd a szakemberek.