Ismeretlen eredetű, sötét foltot fotóztak a Merkúron

Vágólapra másolva!
Halvány színeltérések, egy titokzatos, sötét folt és élesen kirajzolódó peremű kráterek a Merkúron. Ilyen alakzatok mutatkoznak a Messenger űrszonda legújabb felvételein, melyeket most hozott nyilvánosságra a NASA.
Vágólapra másolva!

Március 17-től kering a legbelső bolygó körül a Messenger-űrszonda, amelynek újabb felvételeit közölte a NASA. A Merkúr körül mozgó űreszköznek jelenleg a műszereit kalibrálják, az égitest tematikus térképezése árpilis 4-én veszi kezdetét. Ennek ellenére az eddig rögzített fényképeken is látványos alakzatok figyelhetők meg, ezekből mutatunk be néhányat az alábbiakban.

Az első képen a bolygó korongjának pereme látható egy színes felvételen, amely jól mutatja, hogy az égitesten viszonylag kevés színárnyalat figyelhető meg. A WAC-jelű kamerával készített, 1,5 kilométer/pixel felbontású fényképen az egyenlítő környéki terület látható. A bolygón alig mutatkozó színeltéréseket a kőzetek anyagi összetétele mellett a szemcseméret és a felszínen eltöltött idő is befolyásolja, mivel az úgynevezett kozmikus erózió is lassan módosítja az ott található anyagokat.

Forrás: NASA, JHUAPL
Színes felvétel a Merkúrról, amely 2011. március 29-én készült. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JHUAPL)

Egy furcsa, sötét folt látható az alábbi képen, amely a bolygó északi féltekéjének mintegy 300 kilométer széles területéről készült. A Merkúron már korábban is azonosítottak sötét foltokat néhány becsapódásos kráternél, talán itt is hasonló alakzatról van szó - de eredete egyelőre nem ismert.

Forrás: NASA, JHUAPL
Egy közepesen kráterezett vidék a Merkúron, ahol a kép centruma környékén egy ismeretlen eredetű, sötét folt mutatkozik. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JHUAPL)

A 142 kilométer átmérőjű, Boccaccio nevű krátert a Mariner-10 űrszonda örökítette meg elsőként, most pedig a Messenger készített róla még részletesebb képet. A becsapódásnyom centrumából egy központi csúcs emelkedik ki, aljzatának nagyobb részét pedig síkság alkotja, amit főleg a robbanás után, annak ellenhatásaként a kőzettest visszaemelkedése hozott létre.

Forrás: NASA, JHUAPL
A Boccaccio-kráter, amely a 290 méter/pixel felbontású fotón jobbra fent mutatkozik. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JHUAPL)