Darura akasztották a Holdat - kép

Vágólapra másolva!
Mintha egy daru kábelén lógna a telehold egy az infravörös tartományban készült éjszakai felvételen.
Vágólapra másolva!

Furcsa éjszakai felvételt mutatunk be, amely az infravörös tartományban készült. A kép további érdekessége, hogy a fényképész úgy választotta meg a beállítást, hogy a telehold látszólag egy daru kampójánál mutatkozik, mintha az tartaná a látóhatár felett. A felvételt csak egy-két percen keresztül lehetett az adott helyszínről rögzíteni, mivel a Föld forgása miatt a Hold közben továbbhaladt az égen.

Forrás: Robert Arn
A darura akasztott telehold (
Robert Arn)

Közismert, hogy míg a Hold fél fok átmérőjűnek látszik az égen, a valóságban 3476 kilométer átmérőjű, tehát negyedakkora, mint a Föld. Érdekességként belegondolhatunk, hogy ha a fotón látható, közel 30 méter magas darut lefektetve a Holdra helyeznénk, azt a legnagyobb földi távcsövekkel sem lehetne megfigyelni. Azonosításhoz űrszondás felvételek kellenének, közülük a jelenleg elérhető legjobb felbontásúakat a Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda készíti, amelyeken a holdutazók lábnyomai is látszanak.