Hol tartunk ötven évvel Gagarin után?

2011.04.12. 9:02

Gagarin űrrepülése ötven évvel ezelőtt történelmi esemény volt, de kétségkívül különleges jellegű a történelmi események között. Az első űrrepülés 1961. április 12-én új dimenziót nyitott meg a korábban a Föld felszínéhez, illetve légköréhez kötött emberiség számára, ezért ez a tett minden bizonnyal szerepelni fog a történelemkönyvekben. Pedig közvetlen hatása - legalábbis mostanáig - alig volt a Föld lakóira, legfeljebb annak a mintegy ötszáz embernek az életére, akik azóta Gagarin nyomán a világűrbe jutottak.

Maga Gagarin még különösebb történelmi hős: katona volt, de nem nyert háborút, vagy csatákat. Az, hogy vállalkozott erre a korábban senki által ki nem próbált útra, minden bizonnyal hőstett volt, de háborúkban, sőt békeidőkben is sokan vállalkoznak önként nagyon kockázatos feladatokra - anélkül, hogy ezzel világhírűvé válnának. Gagarin nyilvánvalóan nem sorolható a politika, a tudomány, vagy a művészet zseniális nagyjai közé sem, akik nevét nagy felfedezéseik, alkotásaik vagy merész elgondolásaik nyomán őrzi meg az utókor. Gagarin neve egyszerűen azért örökéletű, mert ő volt az első, aki a Földet elhagyva egy űrhajóban (tulajdonképpen egy mesterséges égitesten) utazott. 


Forrás: Horváth András archívum
Korabeli lap Gagarinnal (Horváth András archivum)

Pedig 1957. október 4. és 1961 áprilisa között már nem kevesebb, mint 60 mesterséges holdat készítettek. Voltak köztük kicsik és nagyok, tudományos, katonai és gyakorlati célúak. De mi, akik még jól emlékszünk a fél évszázaddal ezelőtti hangulatra, tudjuk, hogy az emberek általában nem sokat törődtek az utas nélkül a fejük felett áthaladó, többnyire szabad szemmel nem is látható műholdakkal. A rádiókban beolvasták a szűkszavú közleményeket, az újságok időnként írtak az újabb "fellövésekről", de nem lehetett senkitől megkérdezni, hogy milyen is az az "égi világ", ahonnan letekintettek ránk, Földhöz kötött emberekre. Gagarintól már meg lehetett kérdezni, Gagarin kézzelfogható tanúként jelképezte a világűrbe lépő embert. Bár soha nem mondott semmi igazán meglepőt, mégis hitelessé vált azáltal, hogy ő tényleg a saját tapasztalatairól beszélt. S ezt a benyomást nagy mértékben megerősítette, hogy útját hamarosan újabb szovjet és amerikai űrhajósok követték. Az űrhajózás korszaka visszavonhatatlanul megkezdődött, és tulajdonképpen nagyobb szünetek nélkül folytatódik azóta is.

Folytatódik, de azért nem egészen úgy, ahogy akkor, 1961-ben gondoltuk. Ha megnézzük az akkori kommentárokat, a leggyakrabban előforduló kifejezés az volt, hogy "az ember elindult a csillagok felé". Ehhez képest csak az első tíz évre volt jellemző az a törekvés, hogy személyesen hódítsuk meg legalább a szomszédos égitesteket. Az amerikai Apollo-űrhajósok eljutottak a Holdra, vagyis ezerszer messzebbre, mint ahonnan Gagarin nézett le a Földre. De 1972 óta, vagyis immár csaknem 40 éve az űrhajósok felhagytak a "csillagok felé vezető úttal" és többnyire olyan alacsony pályán keringenek a Föld körül, mint Gagarin és követői annak idején. Igaz, sok minden megváltozott azóta: a kisméretű űrhajót nála százszor nehezebb űrállomás váltotta fel, a súlytalanságban eltöltött idő sok ezerszer hosszabb, mint amennyit Gagarin elviselt, az űrhajósok napjainkban nem egyedül, hanem csoportosan utaznak, és nem pusztán passzív elviselői az űrrepülésnek, hanem különféle bonyolult tudományos és műszaki feladatokat látnak el. Sőt néhány gazdag űrturista már szórakozásból is befizetett űrutazásra - ami harminc-negyven éve még elképzelhetetlen lett volna.

De azért volt más terület is, ahol a fejlődés messze elmaradt az akkori várakozásoktól: az űrhajók pályára juttatását végző eszközöké. Különösen az oroszok bizonyultak konzervatívoknak, hiszen mai Szojuz-űrhajóik ugyanúgy egy hagyományos hordozórakéta orrán elhelyezve, függőlegesen indulnak, és ugyanúgy ejtőernyőn ereszkednek vissza a talajra, mint annak idején a Vosztok-űrhajók. Ugyanez a kínai űrhajózás módszere is. Egyedül a NASA épített és használt éppen három évtizeden keresztül egy korszerűbb hordozóeszközt, tudniillik a Space Shuttle-űrrepülőgépet, amely függőlegesen, hordozórakétákkal indul ugyan, de repülőgépként egy kifutópályán érkezik vissza és többször felhasználható. Szimbolikus véletlen, hogy az első űrrepülőgép éppen Gagarin után 20 évvel, 1981. április 12-én indult a világűrbe. Sajnos a helyzet úgy alakult, hogy valószínű: a NASA is visszatér a hordozórakéta orrára helyezett űrkapszulához, amely a Szojuzokhoz hasonlóan érkezik vissza. Kényelmes, a légi közlekedésben megszokott indulásra és visszatérésre az űrrepülés területén még valószínűleg sokáig várhatunk.

Almár Iván-Horváth András

Események Gagarin űrrepülése alkalmából