Tizenöt perc alatt szétoszlott a Napba zuhanó üstökös - videó

Vágólapra másolva!
Mindössze tizenöt perc kellett ahhoz, hogy egy öngyilkos üstökös a Napba zuhanva megsemmisüljön. A csillagunk forró felszínéhez közeledő objektum utolsó pillanatait két űrszonda is megörökítette.
Vágólapra másolva!

A Solar Dynamics Observatory (SDO) napszondának sikerült megfigyelnie, miként zuhan a Napba és semmisül meg egy üstökös. Az ilyen jelenség nem kivételes esemény, mégis ritkán sikerül elcsípni a folyamat végét.

Forrás: NASA/SDO/AIA
A Naphoz közeledő, a felvétel idejére már majdnem teljesen elfogyott üstökös. A kép nagyméretű változatnak letöltése (NASA, SDO, AIA)

A 2011. július 6-án végzett megfigyelés során egy úgynevezett Kreutz-féle napsúroló üstökös merészkedett túl közel a Naphoz. A főként vízjégből álló objektum csillagunk forró felszínéhez közeledve egyre erősebben szublimált és veszített anyagot.

Forrás: ESA, NASA, SOHO
A Naphoz közeledő üstökös a SOHO-űrszonda felvételén (ESA, NASA, SOHO)

Az alábbi filmen jól megfigyelhető, miként válik egyre intenzívebbé a Naphoz közeledő és melegedő üstökös anyagvesztése, s hogyan lesz egyre fényesebb, miután növekszik a magját körülvevő kómában lévő gáz és por mennyisége, amely visszaveri a napfényt.

Filmfelvétel a Napba zuhanó üstökösről (ESA, NASA, SOHO)