Felavatták az első magán-űrrepülőtér terminálját

űrturizmus, space Ship, virgin galactic
Vágólapra másolva!
Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. Az Új-Mexikóban található Spaceport America területéről indul majd a SpaceShipTwo űreszköz, amelynek segítségével űrugrásokat hajthatnak végre a fizető érdeklődők.
Vágólapra másolva!

A Spaceport America elnevezésű létesítmény területén a Virgin Galactic tulajdonosa hétfőn avatta fel az elkészült hangárt. Branson tervei szerint a jövőben pénzért bárki űrutazásra, pontosabban űrugrásra indulhat, ahol néhány percre súlytalanság állapotába kerülhet, és a magasból tekintheti meg bolygónkat - de a Földet nem kerüli meg.

Forrás: Virgin Galactic/Mark Greenberg
A Spaceport America termnáljának épülete. A kép nagyméretű változatának letöltése (Virgin Galactic/Mark Greenberg)

Az ünnepségre meghívott vendégek között volt 150 olyan ember, akik már lefoglaltak egy-egy űrutazást, fejenként 200 ezer dollárért. A vendégek tesztrepülésre indulhattak a WhiteKnightTwo nevű speciális repülőgép fedélzetén. Köztük volt Buzz Aldrin korábbi amerikai asztronauta, aki második emberként lépett a Holdra.

Forrás: Virgin Galactic/Mark Greenberg
A nyitóünnepség egyik pillanata. A kép nagyméretű változatának letöltése (Virgin Galactic/Mark Greenberg)

A Virgin Galactic eddig összesen 430 darab kétszázezer dolláros jegyet adott el. Branson szeptemberben bejelentette, hogy egy éven belül megkezdődhet az első kereskedelmi űrutazás. Az erre szolgáló űreszköz már elkészült, a rakétatesztek pedig nagyon jól haladnak - mondta el a vállalkozó. Az utak egyikére már a NASA is kibérelte a helyeket.


SpaceShipTwo, az első magánűrhajó (Virgin Galactic)