Pénteken megkezdődött Európa saját, pontosabb GPS-ének építése

galileo műhold
Vágólapra másolva!
A korábbiaknál pontosabb helymeghatározást, teljes lefedettséget és egyénre szabott alkalmazásokat ígér az európai Galileo-rendszer, amely az amerikai GPS-nél hatékonyabb lesz. Pénteken sikeresen startolt a rendszer első két műholdja.
Vágólapra másolva!

Pénteken, magyar idő szerint 12.30-kor bocsájtották fel a Francia Guyanában található Kourou starthelyről a Galileo európai műholdas navigációs rendszer első két tagját. A start után 2 perccel levált az első fokozat, majd az ötödik percnél a második fokozat. A két műhold a terveknek megfelelően került Föld körüli pályára, a hétvégén a rendszer tesztelése és a műholdak végső helyzetbe állítása zajlik. A startot egyébként eredetileg csütörtökre tervezték, de a hordozórakéta üzemanyaggal történő felöltése során probléma jelentkezett, ezért a folyamatot akkor leállították.

A Galileo Európa önálló navigációs rendszere, segítségével pontosabb lesz a gépjárművek és mobiltelefonok helymeghatározása, egyszerűbb a tengeri és a légi közlekedés irányítása. Az amerikai globális helymeghatározó rendszer (röviden GPS) hétköznapjaink részévé vált. Legelterjedtebb felhasználási módja, a járműnavigáció mellett a GPS-vevős mobiltelefonok számos térbeli alkalmazást kínálnak: közelben lévő éttermek, üzletek megkeresését, az elkészített fotók földrajzi koordinátáinak automatikus tárolását (ez az úgynevezett geotagging) vagy akár saját helyzetünk megosztását ismerőseinkkel az internetes közösségi oldalakon keresztül.

Műholdak csapata a Föld körül

Végleges formájában a Galileo huszonhét műholdból áll majd (három tartalékkal), amelyek három közepes magasságú pályán keringenek bolygónk körül, körülbelül 23 200 kilométerre a felszíntől. A program tervezett összköltsége 3,4 milliárd euró, ám az elmúlt évek során komoly pénzügyi nehézségek lassították a megvalósítást. Az Egyesült Államok biztonsági kockázatokra hivatkozva érvelt a hadseregtől független navigációs rendszer ellen, a sokáig nemzetközi partnerként közreműködő Kína pedig úgy döntött, hogy inkább saját helymeghatározó rendszert hoz létre.

Forrás: ESA
Forrás: ESA

A Galileo műholdjai három pályán keringenek majd, 23 200 kilométeres magasságban

A módosított menetrend szerint a Galileo leghamarabb 2014-ben válik használhatóvá - ám kezdetben csak tizennyolc műholdból áll majd, részleges kiépítettséggel és csökkentett funkcionalitással.

Minden egyedi felhasználónak előnyt jelent a rendszer (ESA)

Mennyiben jobb az európai GPS?

A Galileo működési elve megegyezik az amerikai (NAVSTAR) és az orosz (GLONASS) rendszerével, de technológiai szempontból korszerűbb azoknál. Jel/zaj aránya nagyobb lesz, ezért könnyebben kinyerhető a rádiójelekben továbbított lényegi információ, s szemben a másik két rendszerrel, kontinensünk északi régióiban is teljes lefedettséget biztosít.

Az európai rendszer eltérő frekvenciatartományban működik majd, mint az amerikai vagy az orosz hálózat, vagyis az egyes rendszerek nem zavarják, hanem inkább kiegészítik egymást - a különböző rendszerű műholdjelek ugyanis kombinált módon is feldolgozhatók. Ehhez persze mindhárom műholdcsalád adását érzékelő GPS-vevőkre van szükség, ám ezek előállítása technológiai szempontból egyszerű feladat.

Film a rendszer alkalmazási lehetőségeiről (ESA)

A Galileo kezdeti, tizennyolc műholdas állapotában három különböző adástípust sugároz majd. A nyilvánosan elérhető, ingyenes (open) szolgáltatás pontossága körülbelül egyméteres lesz, ezt bárki használhatja. A hasonló pontosságú, de kódolt közcélú (public regulated) szolgáltatást elsősorban európai rendvédelmi szervezetek számára tartják fenn. A vészjelző (search and rescue) szolgáltatás pedig a bajba jutott személyek segélykérő jeleit fogadja és továbbítja majd egy központi riasztórendszerbe.

A Galileo GPS működését bemutató angol nyelvű animáció

A teljes kiépítettség további két adástípust tesz majd lehetővé: a nyilvános életvédelmi (safety of life) szolgáltatást olyan alkalmazások - például légiforgalmi irányítás - számára, amelyek egyébként megbízhatatlan működése emberek életét veszélyeztetné, valamint a kódolt és csak előfizetők által használható, deciméteres pontosságú kereskedelmi (commercial) szolgáltatást.

Utóbbi különleges jellemzője lesz, hogy rendelkezésre állási idejét és megbízhatóságát a rendszert üzemeltető Európai Unió garantálja, vagyis jogi felelősséget vállal a szolgáltatás hibájából származó esetleges károkért. Ez pedig feltehetőleg komoly versenyelőnyt biztosít majd a Galileo-rendszer számára - mindenekelőtt az üzleti alkalmazások területén.