Ezernyi aszteroidát jelentett be a NASA a Föld közelében

kisbolygó
Vágólapra másolva!
Körülbelül ezer akkora kisbolygót vett nyilvántartásba a NASA, amelyek akár katasztrófát is okozhatnak, ha eltalálnák bolygónkat.
Vágólapra másolva!

A Spaceguard néven ismert programot még 1998-ban rendelte el az amerikai kormány. A feladat a legalább egy kilométer átmérőjű földközeli kisbolygók legalább 90 százalékának leltárba vétele volt. A program most zárult le, az égitestek 93 százalékát lajstromozták - jelentette be Amy Mainzer, a NASA Sugárhajtás Laboratóriumának (Jet Propulsion Laboratory) csillagásza. A beszámoló az Amerikai Geofizikai Egyesület konferenciáján hangzott el.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) űrteleszkóp segítségével a nagyméretű kisbolygók mellett még további 20 500 kisebb földközeli aszteroidát találtak. A korábbi kutatások becslései szerint 36-100 ezer, legalább 100 méter átmérőjű objektum található a Föld közelében.

"Jókora pofont kaphatnánk tőlük, de a becsapódás ritkább, mint korábban becsültük" - mondta Mainzer. Egy 5-10 km átmérőjű üstökös vagy aszteroida becsapódása pélrául megtörtént úgy 65 millió éve: globális éghajlatváltozást okozott, amely többek között a dinoszauruszok kihalásához vezetett. "Tudjuk, hogy valami igen nagy méretű objektum lesöpörhetné az életet a Föld színéről" - tette hozzá a csillagász.

A kutatók a WISE archívumát most a potenciálisan legveszélyesebb égitestek kiszűrésére használják. Egyelőre nincs pontos forgatókönyv arra, hogy mit kellene tenni egy esetleges pusztító becsapódás elkerülése érdekében.