Fontos pályamódosítást végez éjfélkor a legnagyobb marsjáró

Mars-expedíció, rover, Mars-járó, Curiosity, Mars Science Laboratory
Vágólapra másolva!
Enyhén megnöveli sebességét a Mars felé haladó Mars Science Laboratory. A szerda éjfélkor végrehajtandó, előre tervezett művelet szükséges ahhoz, hogy az űreszköz augusztus elején elérje a Marsot.
Vágólapra másolva!

Jelentős pályaváltoztatást végez szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, pontban éjfélkor a Mars felé haladó Curiosity rover. A szonda jelenleg 86 400 kilométer/órával halad, de a művelet során 19,8 kilométer/órával növeli meg a sebességét. A gyorsítás nyomán a pályája és a mozgási iránya is megváltozik kissé. Az előre betervezett pályamódosítás eredményeként a Curiosity mozgásán később már alig kell változtatni ahhoz, hogy sikeresen landoljon 2012. augusztus 5-én.

Film a küldetésről, amelyen megfigyelhető, hogyan landol majd a Curiosity a Marson. A videó hosszabb (11 perces) verziója megtekinthető a NASA honlapján

A szakemberek elemzik a Curiosity rendszereit, hogy kiderüljön, miért indította újra magát a számítógépe 2011. november 29-én. Az esemény nem okozott problémát, de fontos, hogy megértsék a hátterét. Január 15-én általános tesztsorozatot kezdenek, hogy megállapítsák, megfelelő formában vannak-e a Curiosity műszerei a leszálláshoz. A szonda mostanáig közel 120 millió kilométert tett meg 567 millió kilométernyi teljes útjából, melynek végén a Gale-kráterben landol, ahol azt elemzi, hogy lakható volt-e a Mars a múltban.