Három Apollo-expedíció során is használtak négykerekű járműveket a Holdon, amiket sárhányóval szereltek fel. Miért volt erre szükség a levegő nélküli, csontszáraz terepen?
Ismét a Hold emberes meghódítása felé fordult a figyelem Oroszországban, ahol nemzetközi együttműködéssel terveznek holdbázist. Egyik olvasónk a holdbázisról szóló cikk hatására levélben érdeklődött, hogy miért volt sárhányó a holdautón.
A Holdon eddig három alkalommal (Apollo-15, -16-, -17 expedíciók) járt ember vezette négykerekű jármű. A holdutazások során az asztronauták a nagyobb távolság könnyebb és gyorsabb legyőzésére egyszerű autókat (Lunar Roving Vehilce, LRV) használtak. Az akkumulátor hajtotta járművel néhány kilométeres távolságokat tettek meg a Hold felszínén, de sosem mentek olyan messzire a leszállóegységtől, hogy műszaki hiba esetén ne tudtak volna az asztronauták visszagyalogolni a holdkomphoz.

Az Apollo-15 expedíció során használt holdautó (NASA)
A járművön sárhányó is helyet kapott, noha a Hold felszíne teljesen száraz. Ugyan sarki krátereinek aljzatán van némi vízjég, de ez az ott uralkodó rendkívül alacsony hőmérsékleten sziklaszilárd, folyékony fázist nem tartalmaz. Ennek megfelelően sár nincs a Holdon, azonban a finom porszemcsék könnyen az abroncs egyenetlenségeibe ragadnak, és a kerék forgása során kilökődnek onnan. A szerteszét fröccsenő holdpor kényelmetlenségeket okozott volna - ezt elkerülendő helyeztek a kerekek fölé egyszerű sárhányókat. A holdautót megalkotó tervezőcsoportnak egyébként egy magyar mérnök, Pavlics Ferenc volt a vezetője - az ő tervei alapján is készült az 1997-ben Marsra küldött Sojourner nevű jármű is.
Utolsó autózás a Holdon, az Apollo-17 expedíció során. Jól látható, hogy még a sárhányó ellenére is sok holdport felvert a kerék
Amikor az anya valójában férfi
Komoly etikai vitát indított el Nagy-Britanniában egy nőből férfivá átoperált ember terhessége. Az [origo] által megkérdezett bioetikus szerint a megszületett gyermekre ...
Amikor az anya valójában férfi
Komoly etikai vitát indított el Nagy-Britanniában egy nőből férfivá átoperált ember terhessége. Az [origo] által megkérdezett bioetikus szerint a megszületett gyermekre ...
Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták
A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, ...
Már Hofi is röhögött Kádár béna ex-ávósain
Még a kollégáik is lenézték azokat a részeges és tehetségtelen egykori ávósokat, akik az 56-os forradalom leverésekor nemcsak dicstelen és visszataszító tetteket ...
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.