Még a felhők árnyékai is láthatók azon a képen, amelyet a NASA most közölt bolygónkról. A rendkívül részletes felvétel szabadon letölthető, és nagy felbontása révén számtalan látnivalót lehet megkeresni rajta.
Észak- és Közép-Amerika látható a mellékelt felvételen, amelyet egy nemrég felbocsátott műhold rögzített. A kép érdekessége, hogy bár a Föld egész korongját mutatja, mégis igen részletgazdag. A kép online elérhető, legnagyobb változatának mérete 8000x8000 pixel, amely 17,2 Mbyte helyet foglal, és erről az oldalról tölthető le. Az alábbi képsorozat segítségével azt mutatjuk be, hogy milyen részletek figyelhetők meg egyre nagyobb nagyítással a Kaliforniai-félszigetnél.

A Föld képe 2012. január 4-én. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/NOAA/GSFC/Suomi NPP/VIIRS/Norman Kuring)
A felvételt a Suomi NPP jelű műhold készítette. Az űreszköz üzemelésének célja, hogy felvételei segítségével pontosítsák az időjárás előrejelzését, emellett az adatok segítsenek az éghajlatváltozás folyamatának és következményeinek jobb megértésében. Ez az első műhold a NASA új Föld-monitorozó flottájában, amelynek tagjai egyszerre vizsgálják majd az éghajlat hosszú időskálájú változásával kapcsolatos jelenségeket és az atmoszféra pillanatnyi állapotát.

Észak-Amerika alacsony szélességű vidéke. A kép közepén közel kelet-nyugat irányban ívelődő felhőláncok árnyékai is felismerhetők a felszínen. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/NOAA/GSFC/Suomi NPP/VIIRS/Norman Kuring)
A kép nagy nagyítású változatain számtalan apró részlet figyelhető meg. A sekély partszakaszok - például a Mexikói-öböl egyes részein - világoskék árnyalatuk alapján azonosíthatóak, míg az amerikai kontinens területén a zöld szín az erdőségeket jelzi. A felhőzet alakja is jól követhető, és sokféle felhőtípus azonosítható a képen.

Növényzettel borított, zöld területek a kaliforniai partvidéken. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/NOAA/GSFC/Suomi NPP/VIIRS/Norman Kuring)
A fényképet a NASA "Blue Marble 2012" névvel illette, az Apollo-17 híres, 1972-ben rögzített "Blue Marble" nevű képe nyomán. A fotó jelentősége, hogy az apró részletek mellett látványos színekben, egységében mutatja a Földet.

A Kaliforniai-félsziget déli része, a legnagyobb felbontással. Érdemes megfigyelni, hogy a szárazföld területén néhol azonosíthatóak völgyek is, amelyeket folyók mélyítettek hosszú idő alatt a felszínbe. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/NOAA/GSFC/Suomi NPP/VIIRS/Norman Kuring)
Nézze meg a műhold Flickr galériáját!
|
Mérje meg lakhelye fényszennyezését! Világméretű megfigyelés kezdődik, amelyben diákok és önkéntesek bevonásával mérik fel az éjszakai égbolt állapotát. Idén négy hónap holdmentes estéin lesz lehetőség a megfigyelésre. A nemzetközi gyűjtőközpont hazánkból is vár eredményeket, amihez a megfigyelések szabad szemmel, bárhonnan elvégezhetők. A fényszennyezés-felmérés célja, hogy megismerjük, felmérhessük a feleslegesen kibocsátott fény területi eloszlását bolygónkon. A kutatómunkába bárki bekapcsolódhat. A feladat egyszerű: egy csillagtérkép-sorozat segítségével (amelynek lapjai különböző fényszennyezettségi értékekre készültek) kell megállapítani a helyzet súlyosságát. Az eredményeket egy internetes kérdőív kitöltésével lehet eljuttatni a nemzetközi gyűjtőközpontba. A fényszennyezés azt jelenti, hogy az égboltot mesterséges fényforrásokkal (közvilágítás, rosszul beállított díszkivilágítás, reklámok stb.) feleslegesen világítják meg. Ennek nyomán az energiapazarláson túl nemcsak a csillagos ég látványának élménye szenved csorbát, de súlyos gondokat okoz az élővilágban is: megzavarja az állatok tájékozódását, vagy felborítja életritmusukat. Egyre több jel mutat arra, hogy az embert éjszaka érő fény egészségügyi kockázatot is jelent.
A GLOBE at night akció jó lehetőséget biztosít gyerekeknek, diákoknak is, hogy bekapcsolódjanak egy tudományos programba, és ezzel is tanuljanak. Megismerkednek azzal, hogyan használják a földrajzi koordinátákat, csillagtérképek segítségével megtalálják az Orion csillagképet, és meghatározzák a szabad szemmel még látható leghalványabb csillagok fényességét a lakhelyükön. Az elmúlt évben közel 15 000 megfigyelés érkezett be a nemzetközi gyűjtőközpontba a világ különböző pontjairól, köztünk hazánkból is. Az akciónak köszönhetően nem csak számszerű adatokat nyernek az égbolt állapotáról, hanem - ami talán még fontosabb - felhívják az emberek figyelmét a környezetszennyezés ezen formájára. Az akcióról és a fényszennyezésről magyar nyelven a fenyszennyezes.hu honlapon található részletes információ. A kampány nemzetközi (angol nyelvű honlapja) pedig a globeatnight.org címen érhető el. |
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Mikor ment világgá a modern ember?
A valaha történt egyik legnagyobb vulkánkitörés hamuja alatt talált kőszerszámok megváltoztathatják a mai ember elterjedéséről alkotott képet.
Sorra fedezi fel az új fajokat egy magyar kutató
Antarktiszi felemáslábú rákoktól kezdve, andoki hangyákon át, kongói kígyókig mindenféle állatokat tanulmányoz Nagy Zoltán Tamás, a Belga Királyi Természettudományi ...
A szerbek találták ki a Vajdaság nevet
A magyar kisebbségek közül jelenleg egyetlen csoport, a vajdaságiak rendelkeznek (kulturális) autonómiával. Május 6-án Szerbiában általános, a Vajdaságban pedig ...
Először megy űrszonda a Naphoz
Rekordközelségből, a Merkúr pályáján belülről elemezheti a Napot a Solar Orbiter. Az Európai Űrügynökség által tervezett űrszonda azt vizsgálja majd, hogyan áramlik ki a ...
Magyarországon találhatják meg a Higgs-bozont
Budapestre helyezi első szintű adatközpontját a CERN, miután a Wigner Fizikai Kutatóintézet nyerte az erre kiírt európai tendert. Egy 100 gigabit/másodperc sávszélességű ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.