Az elmúlt félmilliárd év igen száraz lehetett a bolygó északi sarkvidékén, ahol a Phoenix-űrszonda landolt. A törmeléktakaróban lévő agyagásványok kis aránya alapján ritka vendég volt a víz a területen, és ha meg is jelent, kis mennyiségben fordulhatott elő.

A Phoenix szonda és környezete felülnézetből
A Marson legalább hatszázmillió éven át extrém szárazság uralkodott, így a környezet kedvezőtlen volt bármilyen életforma ebben az időszakban történő kifejlődéséhez - erre a következtetésre jutottak a vörös bolygó felszíni törmeléktakarójának talajtani vizsgálatai alapján az Imperial College London kutatói, akik eredményeiket kedden ismertetik az Európai Űrügynökség (ESA) párizsi konferenciáján.
A kutatók három éven át elemezték azokat az adatokat, amelyeket a NASA Phoenix űrszondája 2008-as marsi küldetése során gyűjtött. Az űrszonda az északi sarkvidéken landolt, hogy az esetleges marsi élet nyomai után kutasson, valamint a jég és a marstalaj vegyelemzését végezze.
A tudósok azt vizsgálták, hogy mekkora az agyagszemcsék aránya a talajban, amelyek keletkezéséhez vizes környezetre van szükség. Azt találták, hogy legfeljebb 0,1 százalék lehet az agyagszemcsék aránya. Ennek alapján a Phoenix leszállóhelyén vizsgált marstalaj keletkezése óta legfeljebb ötezer éven át érintkezhetett folyékony vízzel.
Legalább hatszázmillió éve viszont a Mars "csontszáraz" a vidék annak ellenére, hogy bőséggel található jég a felszínen és alatta. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a bolygón uralkodó, a földitől eltérő kémhatás és hőmérséklet mellett más intenzitással zajlik a mállás - ennek értelmében nem biztos, hogy az agyagásványok hiánya egyértelműen a víz hiányára is utal.
A fent említett hatszázmillió évben alkalmanként előfordult rövid nedves periódusok feltehetőleg nem voltak elegendőek az élet kialakuláshoz. A szakemberek szerint ezt a feltételezett folyamatot nem is ekkor, hanem a bolygó fejlődésének korai időszakában érdemes keresni. A Mars egyéb területeinek, és főleg a korai időszakából visszamaradt nyomok alapjáén alkalmanként bőséggel lehetett folyékony víz, és több agyagásvány is előfordul, mint a Phoenix leszállóhelyén. Utóbbi tehát egy jeges sarki sivatagnak tekinthető, ahol maximum mikroszkópikus skálán volt víz az elmúlt időszakban.
Az űrszondás felvételek tanúsága alapján a marstalaj mindenütt hasonló a bolygó felszínén, így az Imperial College London kutatói által végzett elemzés a Mars egészére is vonatkozhat. Utóbbi nem is lenne meglepő, hiszen a bolygón uralkodó erős szelek folyamatosan átkeverik és egyenletesen eloszlatják a felszíni poranyagot.
"A bolygón uralkodó jelenlegi viszonyok éles ellentétben állnak az égitest korai életszakaszával, amikor a Marson melegebb, csapadékosabb időjárás volt. Ez a kedvező, az élet kifejlődését segítő klíma rég megszűnt a Marson. A NASA és az ESA által tervezett marsi küldetések során az űrszondák mélyebbre ásnak majd le, hogy a talajban rejtőző esetleges életformákat felderítsék" - mondta a kutatásokat irányító Tom Pike.
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Mikor ment világgá a modern ember?
A valaha történt egyik legnagyobb vulkánkitörés hamuja alatt talált kőszerszámok megváltoztathatják a mai ember elterjedéséről alkotott képet.
Sorra fedezi fel az új fajokat egy magyar kutató
Antarktiszi felemáslábú rákoktól kezdve, andoki hangyákon át, kongói kígyókig mindenféle állatokat tanulmányoz Nagy Zoltán Tamás, a Belga Királyi Természettudományi ...
A szerbek találták ki a Vajdaság nevet
A magyar kisebbségek közül jelenleg egyetlen csoport, a vajdaságiak rendelkeznek (kulturális) autonómiával. Május 6-án Szerbiában általános, a Vajdaságban pedig ...
Először megy űrszonda a Naphoz
Rekordközelségből, a Merkúr pályáján belülről elemezheti a Napot a Solar Orbiter. Az Európai Űrügynökség által tervezett űrszonda azt vizsgálja majd, hogyan áramlik ki a ...
Magyarországon találhatják meg a Higgs-bozont
Budapestre helyezi első szintű adatközpontját a CERN, miután a Wigner Fizikai Kutatóintézet nyerte az erre kiírt európai tendert. Egy 100 gigabit/másodperc sávszélességű ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.