A Masat elkészítette az első magyar műholdas űrfelvételeket

masat
Vágólapra másolva!
Magyarország első műholdja, a Masat-1 2012. március 8-án elkészítette első saját űrfelvételét. A kép Afrika déli részét ábrázolja. A fedélzeti kamera létét csak szerdán hozták nyilvánosságra a műhold készítői.
Vágólapra másolva!

Bár magyar tervezésű és készítésű kamerák már jártak az űrben, magyar műholdról még sosem készült felvétel a Földről, egészen mostanáig. A Masat-1 fényképei mennyiségben és minőségben is páratlanok a CubeSatok, azaz a 10x10x10 centiméteres apró műholdak világában. A kamera létét eddig titokban tartották a műhold készítői, szerdán azonban több felvételt is nyilvánosságra hoztak. A fotók igazolják, hogy a Masat-1 méretbeli és energiakorlátai mellett is képes űrfelvételek készítésére, amely a műhold üzemeltetésében is összehangolt tervezést és kivitelezést bizonyít.

A Masat-1 Magyarország első műholdja, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök és Informatikai Karának hallgatói és oktatói készítettek el a Magyar Űrkutatási Iroda, illetve hazai cégek bevonásával. A 10x10x10 centiméteres műhold tömege 1 kilogramm. Pályára állítása az Európai Űrügynökség (ESA) Vega rakétájával történt.

Az űreszköz 2012. február 13-i startja óta hiba nélkül üzemel, és folyamatosan küldi az adatokat a Műegyetemen lévő elsődleges és az Érden található másodlagos földi állomásra. Emellett a világon több mint 120 rádióamatőr követi a műholdat, akik közel 200 000 adatcsomaggal járultak hozzá a küldetés sikeréhez.

A Masat-1 fedélzetén lévő kamera két darab 100 forintos érmével megegyező tömegű, maximális felbontása 640x480 képpont. A készített felvételek egy képpontjának mérete körülbelül 1 és 10 kilométer közötti nagyságú a Föld felszínén. A Masat-1 speciális helyzetstabilizáló rendszerének kiváló működése idő előtt lehetővé tette a képek elkészítését, de a jelenlegi stabilizálást alkalmazva csak a Föld déli féltekéjéről készíthetők felvételek.

Forrás: BME, cubesat.bme.hu
A Masat-1 képei a Földről: balra lent Madagaszkár és a felhőkkel borított Indiai-óceán látható, középen Ausztrália figyelhető meg, jobbra pedig az Antarktisz körül húzódó Déli-óceán. A kép nagyméretű változatának letöltése (BME, cubesat.bme.hu)

A műhold űrben töltött első hónapja végeztével a projekt csaknem összes célkitűzése teljesült. A várakozásokat meghaladó működés további műszaki-tudományos lehetőségeket biztosít, amelyeket az üzemeltetés következő hónapjaiban igyekeznek teljesen kiaknázni.

A földmegfigyelési műholdakra folyamatosan növekvő igény mutatkozik a világon, mind az állami, mind a magánszektor részéről, hiszen ezek az űreszközök képesek igény szerint nagy felbontású és friss felvételek készítésére a Föld egy adott területéről. Ezeket a felvételeket a katasztrófa-elhárításban, az időjárás-előrejelzésben, a terménybecslésben és a mezőgazdasági munkák követésében, a polgári közlekedésben, a térképészetben, valamint védelmi célokra használhatják fel.