Hetvenszer is kipusztulhattak volna a dinoszauruszok

Hetven gigantikus becsapódás is megrázta a Földet az elmúlt 3,5 milliárd évben. A súlyos kataklizmák nyomát csak most azonosították.

Milliméteres szemcsék, amelyek egy 2,63 milliárd éves becsapódás hatalmas robbanása nyomán keletkeztek (Bruce Simonson, Oberlin College and Conservatory)

A hatalmas becsapódások szinte egymást érték a Föld kialakulása során, majd a későbbiekben lassan ritkulni kezdtek. Fogyatkozott ugyanis az a törmelékanyag, amelyből a Naprendszer összeállt. Azonban a mintegy 3,7-3,8 milliárd évvel ezelőtti időszakig még intenzívek voltak a becsapódások, és csak ezt követően köszöntött be a nyugalom időszaka - legalábbis az eddigi elgondolások alapján.

Egy új kutatás alapján azonban később is történtek hasonló események. Ausztráliában különböző korú üledékes kőzetekben vizsgáltak úgynevezett szferulákat, hogy az ősi becsapódásokra következtessenek. A szferulák milliméteres méretű, egykor megolvadt kőzetcseppek, amelyek nagy becsapódások során keletkeztek és a Föld felszínére visszahullottak. Az így nyert eredményeket ismert kráterekkel, valamint számítógépes szimulációkkal összekapcsolva az eddigieknél pontosabban tudták a szakemberek megbecsülni az ilyen kataklizmák gyakoriságát.

Az új kutatási eredmények szerint közel 70 akkora becsapódás történt az 1,8 és 3,8 milliárd évvel ezelőtti időszakban, mint amilyen a dinoszauruszokat eltüntette. Eközben közelítőleg négy hasonló méretű kataklizmát a Hold is elszenvedett. Ez pedig lényegesen több, mint azt elmúlt években becsülték, így a Kései Nagy Bombázásnak nevezett időszak (amikor még mindig szép számban hullottak a Földre kisbolygók) tovább tarthatott, mint eddig feltételezték. 

Fantáziarajz a sok becsapódó ősi objektumról (NASA, Oberlin College and Conservatory)

A felismerés érdekes módon az órásbolygók mozgásának jellemzőire is következménnyel lehet. A modellek alapján ugyanis az ősi intenzív becsapódásokat az váltotta ki, hogy az óriásbolygóknak a Naptól mért keringési távolsága lassan változott az idők során - amit a környezetükben lévő kisebb égitestekkel fellépett gravitációs kölcsönhatás hozott létre.

Ennek egyik legfontosabb összetevője, hogy a Jupiter lassan befelé mozgott, és így gravitációs zavarai révén a kisbolygóöv egyes részeiből kiszóródtak a korábban ott keringő égitestek, ezekből kaphatott a Föld is. A Naptól 1,7-2,1 Csillagászati Egység közötti zóna így kisbolygókban nagyrészt kiürült (1 csillagászati egység egyenlő a Föld átlagos naptávolságával, azaz 150 millió kilométerrel). Az elgondolás, hogy ilyen sokáig vándoroltak még lassan az óriásbolygók a Naprendszer kialakulása után viszonylag új, és további megerősítésre szorul.