Összeolvad a Tejútrendszer és az Androméda

Vágólapra másolva!
Négymilliárd év múlva egy ütközés következtében a Tejútrendszerbe olvad az Androméda-galaxis. A kataklizma átalakítja a Tejútrendszert, de a Földön az élet sorsa feltehetőleg már korábban megpecsételődik.
Vágólapra másolva!

A NASA új számításai alapján az Androméda-galaxis közel négymilliárd év múlva biztosan találkozik a Tejútrendszerrel. Ez már korábban is sejthető volt, és most a Hubble-űrtávcső adatainak újabb kiértékelésével megerősítették az ütközés várható bekövetkezését.

Noha jelenleg 2,5 millió fényévre van az Androméda-galaxis, folyamatosan közeledik, és a jövőben el is találja a Tejútrendszert. Mindettől azonban felesleges félni, mert 4 milliárd év múlva történik, amikor a Nap már élete végéhez közelít. Mielőtt vörös óriás állapotba fúvódna fel, sugárzása annyira felerősödik majd, hogy valószínűleg akkor már nem lesz élet a Földön.

Forrás: NASA
A közelítés pillanata: jobbra a Tejút sávja (saját galaxisunk), balra a közeli Androméda-galaxis képe (NASA)

Ha a túl intenzív napfény nem jelentene problémát, maga az Androméda-galaxissal bekövetkező ütközés valószínűleg nem lenne túl veszélyes. Ilyenkor ugyanis kicsi az esély rá, hogy egy-egy csillag összeütközik, inkább az égbolt látványa alakulna át lassan, több százmillió év alatt, mint ahogy az a NASA szimulációja alapján látható. A modellek emellett arra is utalnak, hogy a Nap a Tejútrendszer centrumától távolabbi pályára kerül.

Forrás: NASA
A találkozó, majd az összeolvadás pillanatképei a szimulációk alapján (NASA)

A fenti képsor elején még külön látszik a Tejút sávja (tehát saját galaxisunk fősíkja) mellette pedig a közeledő Androméda-galaxis. A második sor jobb szélén találkozik a két csillagváros. Ekkor heves kölcsönhatás kezdődik, amelynek eredménye alaktorzulás és intenzív csillagkeletkezés lesz. Végül a csillagok összekeverednek, a csillagközi anyag elfogy, és sárgásfehér színű, homogén kinézetű, elliptikus galaxis keletkezik.

A mai csillagképeket azonban ennél sokkal korábban, néhány tízezer év után el kell felejteni, mert az ég látványa csak egy kozmikus pillanatfelvétel, amint a Nap társaival együtt kering a galaxis centruma körül. A Tejútrendszer és az Androméda találkozása után még további kétmilliárd év szükséges, hogy a két spirális galaxis összeolvadjon, majd egy nagy, úgynevezett elliptikus csillagvárost hozzon létre. Az előrejelzéseket tovább bonyolítja, hogy az Androméda-galaxis egyik társa, az M33 jelű csillagváros szintén részt vesz majd az ütközésben, de egyelőre nem tudni, hogy a nála nagyobb Androméda előtt vagy után találkozik a Tejútrendszerrel.

Animáció a két galaxis találkozásáról