Fél futballpályányi tükre lesz az új európai óriástávcsőnek, amelynek megépítéséről most döntöttek a csillagászok. A műszerrel a Világegyetem legelső objektumait, a fekete lyukakat, a sötét anyagot vizsgálják majd, de cél a Naprendszeren kívüli bolygók közvetlen megörökítése, és légkörük vizsgálata is. Az élet nyomait keresik majd vele.

Fantáziarajz az E-ELT-ről (ESO)
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) kutatói június 11-én találkoztak a németországi Garchingban, hogy döntsenek minden idők legnagyobb optikai távcsövének megépítéséről. Az E-ELT nevű program a European Extremely Large Telescope (rendkívül nagy európai távcső) kifejezés rövidítése. Az elnevezés a tervezett műszer méretéből adódik, amelynek fő tükre közel 40 méter átmérőjű lesz.
A chilei Paranal-hegyre tervezett gigantikus távcsövet pontosan 39,3 méteres főtükörrel álmodták meg a csillagászok. Az új műszer a már jelenleg is ott üzemelő VLT távcsövek közelébe, a Cerro Armazones csúcsra települ. A becslések szerint a megvalósítás költsége egymilliárd euró felett lesz. Egy ilyen nagy és drága távcsőnek értékes lesz a műszerideje, ezért döntöttek a chilei helyszín mellett - noha korábban argentin, marokkói és spanyolországi helyszíneket is megvizsgáltak, de ott nem volt elég sok a derült éjszaka. A kiválasztott 3060 méter magas csúcs a száraz Atacama-sivatagban fekszik, 130 kilométerre délre Antofagasta várostól.

A tervezett távcső (balra), valamint a VLT teleszkópok (középen) és a párizsi Diadalív (jobbra) méretének összehasonlítása (ESO)
Egyedi megoldások
Egy ekkora távcső megvalósítása sok olyan műszaki megoldást igényel, amelyeket kisebb műszereknél korábban nem használtak. A távcső főtükre hatszögletű szegmensekből áll majd össze, amelyek együttes felülete körülbelül 1200 négyzetméter lesz. Ez négyszer nagyobb átmérőt és 15-ször nagyobb fénygyűjtő képességet jelent, mint ami a mai legnagyobb optikai távcsöveknél jellemző.
Film az elképzelt E-ELT működéséről (ESO)
A jelenleg használt legnagyobb optikai távcsövek átmérője, neve és üzemelési helye:
A távcső tükörszegmenseinek összeillesztése kísérleti célból (ESO)
A távoli objektumokról nyert részletes képek eléréséhez a nagy átmérő mellett pontos leképezés szükséges. Az E-ELT úgynevezett adaptív optikai rendszert használ majd, amelyben közel 5000 apró mechanikai segédeszköz deformálja állandóan, másodpercenként akár 1000 alkalommal is a tükör felületét, hogy az minél jobban kompenzálja a légköri zavarok nyomán támadt hibákat a leképezésben. A módszerrel közel 500-szor kisebb részletek is érzékelhetőek lesznek, mint nélküle - ezzel az űrtávcsövek felbontóképességét közelíti meg a műszer.

A tükörszegmensek tesztelése (ESO)
Az E-ELT kialakításánál a nagy méret miatt kiemelt figyelmet fordítanak a különféle rezgések tompítására, amelyek a mozgás vagy a szél hatására lépnek fel a rendszerben. Ezeket laborvizsgálatokkal és számítógépes szimulációkkal becsülték meg, és úgy módosították a távcső szerkezetei elemeinek tervét, hogy minél gyorsabban tompuljon a távcső rezgése. A saját rezgések mellett a földrengések ellen védő biztonságos szerkezet kialakítása is fontos szempont.
Soha korábban nem látott részletek
A távcső látómezejének maximális átmérője közel 10 ívperc lesz, tehát nagyjából harmada a Hold megfigyelhető méretének. Az érzékelők között az optikai képalkotók mellett kiemelt szerepet kapnak a különféle spektrométerek, amelyek az optikai és az infravörös tartományban végzik vizsgálataikat.

Az egyik potenciális helyszín tesztelése. A kép nagyméretű változatának letöltése (ESO)
A nagyobb átmérő és a jobb felbontás együttesen sok területen teheti úttörővé a műszert. Tervezett kutatási témái között kiemelt helyen szerepel az exobolygók vizsgálata, ezen belül elvben lehetőség nyílik egy-egy távoli égitest légköri jellemzőinek részletes tanulmányozására, esetleges évszakos változások kimutatására - ezek között is legfontosabb a Föld-típusú planéták vizsgálata lesz. De az exobolygók csak az egyik csoportját alkotják a sok érdekes célpontnak, amelyekről a mellékelt lista ad áttekintést.
A távcső fő célpontjai:

Optikai távcsövek átmérőjének növekedése Galilei első műszerétől napjainkig. A függőleges tengely logaritmikus skálájú, ennek megfelelően a diagramon ábrázolt jelek közel egyenletes emelkedése valójában gyorsuló növekedést jelent a távcsövek átmérőjét tekintve. Összehasonlításként az emberi szem mérete is szerepel balra lent (ESO)
Az E-ELT műszer elkészítése 11 évet vesz igénybe a tervek alapján. A megvalósítás lépései:
Az 1,45 méter átmérőjű, hatszögletű szegmensekből álló tükör elkészítése nyolc évig tart. A szegmensek középső részükön közel 5 centiméter vastagok lesznek, míg peremük felé vékonyodnak, ahol 2 milliméter lesz csak a vastagságuk. A közel 800 szegmensből álló főtükör a fényt egyetlen nagy, 4 méter átmérőjű segédtükörre vetíti - utóbbi szintén adaptív optikával van ellátva, így alakját változtatni lehet.
A távcső tervezett működése (ESO)
A nagy vállalkozás hivatalos elindulása nem véletlenül esett az idei évre, ugyanis 2012-ben 50 éves az ESO, Európa legfontosabb csillagászati szervezete, amely chilei obszervatóriumaival az északi féltekéről nem látható célpontokat is ideálisan meg tudja figyelni.
* * * * * *
Még lehet jelentkezni a nyári kecskeméti Űrtáborba!
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) által szervezett 2012-es Űrtábor július 1-7. között kerül lebonyolításra Kecskeméten. A szervezők várják a 13-20 éves fiatalok jelentkezését a rendezvényre. A MANT 1994 óta rendezi meg az űrtábort az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak. Az egyhetes program során a résztvevők találkozhatnak magyar űrkutatókkal, bővíthetik az űrtevékenységgel kapcsolatos ismereteiket, és különleges programokon vehetnek részt. A rendezvényről további információ az urvilag.hu honlapon olovasható.
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Egy magyar király, akinek nem volt kedve uralkodni
Örökletes betegség, közeli rokonok közötti házasság és elrontott neveltetés egyaránt okozhatta, hogy II. Rudolf császár és magyar király uralkodása olyannyira ...
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.