[origo] tudomány> világűr

Elindult a Sencsou-9 kínai űrhajó

MTI|2012. 06. 16., 14:00|Utolsó módosítás:2012. 06. 16., 16:00|

Pályára állt szombaton a Sencsou-9 űrhajó, fedélzetén három kínai űrhajóssal, köztük Liu Janggal, az első kínai női űrhajóssal. A Sencsou-9 magyar idő szerint 12 óra 37 perckor (helyi idő szerint este 6 óra 37-kor) az északnyugat-kínai Csiucsüan űrközpontból indult el. Az eseményt élőben közvetítette a kínai központi televízió.

A 9 méter hosszú űrhajó a Góbi sivatagban lévő indítóközpontból kiváló időjárási körülmények között startolt el a Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta segítségével, majd folytatta útját a 2011 ősze óta a Föld körül keringő Tienkung-1 űrállomásmodul felé. Az űrhajó a tervek szerint hétfőn éri el az állomást, ez lesz Kína első kézi vezérlésű dokkolása az űrben.

Forrás: MTI/Hszinhua/Vang Csian-min
Liu Jang, Csing Haj-peng és Liu Vang kínai űrhajós integet, mielőtt beszáll az embert szállító kínai űrhajó, a Sencsou-9 fedélzetére

Az űrhajósok tíz napot töltenek majd a világűrben. Ketten átszállnak az űrállomásra, ott különböző tudományos kísérleteket, teszteket végeznek, adatokat gyűjtenek, ellenőrzik a berendezések működőképességét.

Kína arra törekszik, hogy az Egyesült Államok és Oroszország mellett a harmadik olyan állam legyen, amely saját űrállomást működtet. A Tienkung-1 még csak prototípus, amelyet 2020-ig lecserélnének egy véglegesre. Tavaly novemberben az embereket nem szállító Sencsou-8 már sikeresen dokkolt rajta - írta a startról szóló beszámolójában az MSNBC amerikai tévécsatorna internetes oldala.

Az idei évre a kínaiak még egy utat terveznek a modulhoz, a távolabbi célok között pedig egy Hold-expedíció is szerepel. Kína először 2003-ban, majd 2005-ben és 2008-ban juttatott embert az űrbe.

Forrás: MTI/Hszinhua/Li Kang
A rakéta startja

Címlapsztori»

Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Im In Hak/www.jindos.com Húszezer kutya érkezett Budapestre Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
    Forrás: flickr.com/bagsgroove Szamárnak nem érdemes hátat fordítani A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
    Forrás: Wikipedia Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
    Forrás: MTI/Varga György Már ölik a szúnyogokat Budapesten is Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
    Forrás: MTI/Kovács Tamás Ne nyúlj a magyar koronához! Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
    Forrás: NASA Mire költ a NASA a következő években? Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
    Forrás: AFP/Jeff Haynes Tényleg a vízben éltek az ember ősei? Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
    Forrás: Mauricio Antón/PLoS ONE Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
70
AEG L 71260 SL elöltöltős mosógép a markabolt.hu-tólKeskeny - 45 cm mélység, A++ energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, LCD kijelző, folyékony mosószer adagoló
114 900 Ft

24 óra hírei »

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Imagechina Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza? Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Forrás: Crisis.org.uk Virágot fújnak a koszba Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Szavazás