Csütörtökön indul a honlapja a B612 amerikai alapítványnak, amely magánpénzből finanszírozott űrtávcsövet épít a veszélyes kisbolygók felfedezésére.

Fantáziarajz egy Földet közelítő, veszélyes kisbolygóról (B612 Foundation)
Potenciális becsapódásaik miatt veszélyt jelentő, földközeli kisbolygókat keres majd a tervek szerint az az új űrtávcső, amelyet a B612 nevű alapítvány pénzel. Az amerikai székhelyű szervezet olyan kutatókat és mérnököket gyűjt egybe, akik a becsapódások veszélyét reálisnak tartják, és az államilag támogatott kutatásnál többet akarnak tenni a veszélyes égitestek felderítéséért - írja a Space.com.
A B612 Alapítvány vezetői Ed Lu űrhajós, aki űrrepülőgépes küldetésen és Szojuz űrhajón is járt már az űrben és a Nemzetközi Űrállomáson, Rusty Schweickart űrhajós, az Apollo-9 küldetésen a holdkomp pilótája, Scott Hubbard, a NASA Ames Research Center korábbi igazgatój és Harold Reitsema, a Ball Aerospace cég űrtevékenységének vezetője.
A Sentinel nevű program keretében egy olyan távcső kerülne Föld körüli pályára, amely kifejezetten a belső Naprendszerben mozgó apró égitestek azonosítását, pályájuk megismerését és a jövőbeli esetleges ütközések előrejelzését célozza meg. Míg a Föld felszínéről a Naphoz közeli égterületek nem vizsgálhatóak, egy ilyen távcső ezeket az égrészeket is monitorozhatja - ezért sok olyan égitestet azonosíthat, amelyek a Nap irányából érkeznek a Föld közelébe.

A cég új honlapja csütörtökön indul, ezen a címen: http://www.b612foundation.org/. A B612 egyébként Antoine de Saint-Exupéry kis hercegének lakóhelye, innen jött az alapítvány neve.
Míg a kilométeres átmérőjű, a Földet veszélyeztető kisbolygók többsége már ismert, a kisebb, közel 100 méteres objektumok nagyobb részét még nem fedezték fel. Ezek becsapódása nem okozna globáliskatasztrófát, de egész városokat pusztíthat el - az ilyen ütközésekre sokkal gyakrabban kerülhet sor, mint a nagyobb katasztrófákra. Az alapítvány űrtávcsöve elsősorban az ilyen kisebb, nehezebben észrevehető égitestekre vadászna.
A program részletei egyelőre nem ismertek - a tervezett távcsőnek pontosabb jellemzőiről hamarosan beszámolnak az alapítvány munkatársai a nagyközönségnek. Elképzelhető, hogy a kutatómunka összekapcsolódik a Planetary Resources cég kezdeményezésével. Utóbbi keretében földközeli kisbolygók anyagát tervezik hasznosítani, mint arról nemrég részletesen beszámoltunk.
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.