Hatalmas kisbolygó halad el a Föld mellett éjszaka

kisbolygó
Vágólapra másolva!
Egy kisebb kerület nagyságát közelíti annak a sziklatömbnek a mérete, amely vasárnapról hétfőre virradóra halad el a Föld mellett. Biztosan nem ütközünk össze, megfigyelése mégis érdekes, mivel egy viszonylag nagy méretű objektumról van szó. A közelítés az interneten is követhető.
Vágólapra másolva!

A Holdnál 14-szer távolabb halad el vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a 2002 AM31 jelű kisbolygó a Föld mellett. Ez teljesen biztonságos távolság, ütközésre tehát nem lehet, azonban az objektum mégis érdekes a Föld-közeli kisbolygókra vadászó kutatóknak. Az égitest ugyanis viszonylag nagy, bár pontos méretét még nem sikerült meghatározni. A jelenlegi becslések szerint átmérője 620 méter és 1,4 kilométer között lehet, így a mérete körülbelül Budapest V. kerületéhez hasonlítható.

Az égitest közelítését az interneten is lehet követni a Slooth Space Camera nevű berendezés felvételein, amelyeket ezen a honlapon lehet elérni. Július 22-éről 23-ára virradó éjszaka, magyar idő szerint éjfél után, 1.30 körül lesz a legközelebb a Földhöz. Az esemény nem érte váratlanul a szakembereket, hiszen az égitestet 2002-ben azonosították a NEAR program keretében.

Az ilyen, egy kilométer körüli, illetve ennél nagyobb méretű Föld-közeli kisbolygók közel 90%-át már felfedezték. Ezek becsapódása globális katasztrófával járhat. Ám a kisebb, néhány száz méteres égitestek többsége még ismeretlen. Ezek becsapódása egy kisebb országnyi területen okozna súlyos katasztrófát. Az ilyen kisebb, de még veszélyes égitestek felderítésére készül egy magánforrásból finanszírozott űrtávcső is, amint arról nemrég beszámoltunk.

Forrás: Slooth
A 2002 AM31 jelű kisbolygó pályájának helyzete a belső Naprendszerben (NASA, JPL)