Vágólapra másolva!
Két nap van az egén mindkét bolygónak, amelyeket nemrég azonosítottak a Kepler-űrtávcső segítségével. A Csillagok Háborújában szereplő Tatuinra emlékeztető bolygók közül a nagyobbik a csillagok lakhatósági zónájában kering, de nem a Földhöz hasonló kőzetbolygó.
Vágólapra másolva!

Felfedezték az első olyan kettős csillagot, amely körül egy helyett két bolygó is kering. A Kepler-űrtávcsővel azonosított Kelper-47 az első ilyen objektum. A rendszer a Cygnus (Hattyú) csillagképben, a Földtől 5000 fényévre található.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/T. Pyle
Fantáziarajz a Kepler-47 rendszerről (NASA/JPL-Caltech/T. Pyle)

Az egyik csillag a Naphoz hasonlít, míg a másik nagyjából egyharmad akkora és 175-ször halványabb. A páros 7,5 napos periódussal kering egymás körül, így a periódusban a körülöttük keringő bolygók felszínére jutó sugárzás is változik: amikor az egyik csillag látszólag elhalad a másik előtt, enyhén csökken az irányukból érkező sugárzás.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/T. Pyle
A Kepler-47 rendszere és benne a két bolygó, valamint a lakhatósági zóna helyezete zöld színnel (fent), és hasonló ábrázolással a Naprendszer bolygói (lent) (NASA/JPL-Caltech/T. Pyle)

A körülöttük keringő két bolygó 3-szor, illetve 4,6-szor nagyobb a Földnél. A belső az eddigi legkisebb olyan égitest, amit eddig kettős csillag körül találtak. Ez 49,5 földi nap, a másik pedig 303,2 földi nap alatt kerüli meg a kettős csillagot. A távolabbi égitest egyébként a két csillag körüli úgynevezett lakhatósági zónában kering, ahol megfelelő légkör esetén tartósan jelen lehet folyékony víz a felszínén. Ez az objektum az Uránusznál valamivel nagyobb gázóriás lehet, tehát nem nagyon hasonlít a Földre, ami mai tudásunk szerint az élet kialakulási lehetősége szempontjából kedvezőtlen tényező.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/T. Pyle
A Kepler-47 két bolygójának fantáziarajza (NASA/JPL-Caltech/T. Pyle)

A Csillagok Háborúja sorozatból ismert, Tatuin nevű képzeletbeli bolygóhoz hasonló égitestek felfedezése tudományos szempontból nagyon jelentős. Létezésük ugyanis rámutat, hogy bolygók a kettős és többszörös csillagok körül is keletkezhetnek - a csillagok jelentős része pedig ilyen objektum lehet. Az eddig biztosan kimutatott rendszerek között négy esetben két központi csillag létezik, ezek a Kepler-16, -34, -35 és -38 jelű objektumok, és a Kepler-37 az ötödik ilyen rendszer.

Film a Kelper-47 rendszerről