Egy pár hete felfedezett, három focipálya hosszú kisbolygó halad el a Föld mellett pénteken hajnalban. Az esemény élőben követhető az interneten.
Új: a 2012 QG42 jelű kisbolygó az előre számított távolságban és időpontban (lásd lent) elhaladt a Föld mellett. Egy korábbi felvétel a Spaceweather.com portálon itt látható.
A 2012 QG42 jelű kisbolygó átmérőjét jelenleg 190 és 430 méter közé becsülik a csillagászok, azaz egy viszonylag nagy testről van szó. Bár csak idén augusztus 26-án fedezték fel, a csillagászok szerint nincs esély arra, hogy most becsapódjon a Földbe. Legnagyobb közelsége idején, magyar idő szerint pénteken (szeptember 14-én) reggel 7.10-kor 7,5 Föld-Hold-távolságra, azaz majdnem 3 millió kilométerre lesz a Földtől.
Az égitestet mégis a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolta a kisbolygók osztályozását végző nemzetközi szervezet, a Minor Planet Center, mert a jövőben veszélyesen megváltozhat a pályája. Egy ekkora égitest becsapódása regionális pusztítást okozhatna, azaz például eltörölhetne egy világvárost a Föld színéről.
A kisbolygó közelítését legalább két obszervatórium közvetíti a weben. A The Virtual Telescope Project adása magyar idő szerint csütörtökön 22 órakor kezdődik, a Slooh Space Camera pedig pénteken éjjel 1 órától közvetít.
A Virtual Telescope Project egyébként múlt hét óta követi az égitest mozgását, és képeket is közölt már róla, például ezt:

A 2012 QG42 egy közel fél kilométeres test is lehet, amely pénteken hajnalban húz el a Föld mellett (fotó: Gianluca Masi - The Virtual Telescope Project)
Körülbelül egy nappal később (magyar idő szerint szeptember 15-én éjjel 1 óra körül) egy még nagyobb test halad el a Föld mellett. Az idén júliusban felfedezett 2012 QC8 jelű kisbolygó átmérője akár 1,6 kilométer is lehet, de legnagyobb jelenlegi közelségekor is több mint 8 millió kilométerre lesz a Földtől.
A csillagászok szerint mindkét égitest arra figyelmeztet, hogy bőven van még tennivaló a Földre potenciálisan veszélyes kisbolygók felfedezése terén. A NASA szeptemberi adatai szerint eddig 9150 földközeli (a bolygónkat időnként megközelítő) égitestet fedeztek fel. Ezekből 853 átmérője nagyobb 1 kilométernél (amelyek akár globális pusztításra is képesek). 1328 égitest tartozik a potenciálisan veszélyes kategóriába (azaz úgy módosulhat a pályájuk, hogy a jövőben nem zárható ki a becsapódásuk).
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Egy magyar király, akinek nem volt kedve uralkodni
Örökletes betegség, közeli rokonok közötti házasság és elrontott neveltetés egyaránt okozhatta, hogy II. Rudolf császár és magyar király uralkodása olyannyira ...
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.