Nem szerves anyagot találtak a Marson

Vágólapra másolva!
A NASA csütörtökön közölte, hogy a Marson egyelőre nem találtak szerves anyagokat. Hogy mit fognak bejelenteni hétfőn, azt továbbra sem tudni.
Vágólapra másolva!

A Curiosity honlapján elérhető szűkszavú közlemény szerint a küldetésnek ebben a korai szakaszában nincs alapja azoknak a híreszteléseknek és találgatásoknak, hogy nagy felfedezések történtek a Marson. A közlemény szerint egyelőre nem találtak szerves anyagokat a Mars felszínén.

Mint arról ma részletesen írtunk, egy vezető Mars-kutató nyilatkozata alapján több újság arra a következtetésre jutott, hogy valamilyen nagy felfedezést jelentenek be a jövő héten a Mars-kutatók.

A NASA csütörtöki közleményéből az is kiderül, hogy december 3-án tartanak legközelebb sajtótájékoztatót, ahol beszámolnak a felszíni anyagok első elemzésének eredményeiről.

A találgatások alapja egyébként az, hogy John Grotzinger, a Curiosity Mars-járó küldetésének tudományos vezetője november 20-án azt mondta az NPR amerikai rádióhálózat riporterének, hogy a talajminták elemzése során figyelemre méltó eredményt kaptak. "Ezek az adatok még a történelemkönyvekbe is bekerülhetnek" - mondta.