Ilyen lehet a világ legkisebb bolygója

Vágólapra másolva!
Az eddig ismert legkisebb Naprendszeren kívüli bolygó (exobolygó) felfedezését jelentette be a NASA. A Kepler-37b jelű égitest alig nagyobb a Holdnál, átmérője a Földének körülbelül egyharmada (a Föld átmérője 12 756 kilométer).
Vágólapra másolva!

A Kepler-37b mellett két másik bolygót is felfedeztek ugyanabban a csillagrendszerben: a Kepler-37c a Vénusznál valamivel kisebb (átmérője kb. háromnegyede a Földének), a Kepler-37d pedig kétszer akkora, mint a Föld. A három bolygó a Földtől 210 fényévnyi távolságban, egy Naphoz hasonló csillag körül kering.

Forrás: NASA/Ames/JPL-Caltech
A három exobolygó méretei a Naprendszer bolygóihoz viszonyítva

A NASA bejelentése szerint a Kepler-37b ezzel az eddig ismert legkisebb Naprendszeren kívüli bolygó, amely Naphoz hasonló csillag körül kering. Keringési ideje mindössze 13 nap, mert csillagtávolsága mindössze harmada a Nap-Merkúr távolságnak (a másik két bolygón 21, illetve 40 nap hosszú az év). Mindhárom bolygó igen forró, az általunk ismert élet számára alkalmatlan világ lehet. A Kepler-37b kőzetekből álló felszínén 400 Celsius-fok körül hőmérséklet lehet, légköre nincs.

Forrás: NASA/Ames/JPL-Caltech
Forró, atmoszféra nélküli kőzetbolygó a Kepler-37b (az adatok alapján készült fantáziarajz)

A felfedezés egyrészt igazolja, hogy a Merkúrnál kisebb bolygók is léteznek (a Merkúr a Naprendszer legkisebb bolygója, mióta a Plútót kisbolygóvá "fokozták le"), másrészt jól mutatja a felfedező műszer, a Kepler-űrtávcső képességeit, amellyel egyre kisebb bolygókat fedeznek fel, köztük már olyanokat is, amelyek hasonlóak a Földhöz, eddig a leginkább ez az égitest.