Ezen a héten látható az év első üstököse

L4 PANSTARRS üstökös, Dale, Nyugat-Ausztráliában
Vágólapra másolva!
Március 10-én járt napközelben a PANSTARRS üstökös, amely kedd estétől Magyarországról is látható. Sajnos a várható időjárás nagyon megnehezítheti az alacsonyan járó égitest észlelését.
Vágólapra másolva!

A PANSTARRS (C/2011 L4) jelű üstökös 2013. március 10-én volt a legkisebb távolságra, 45 millió kilométerre a Naptól. Ezzel a legbelső bolygó, a Merkúr pályáján belülre került, ahol körülbelül 10-szer olyan intenzív napsugárzást kellett elviselnie, mint ami bennünket ér a Földön - írja a Spaceweather.com űridőjárási portál. Emiatt a PANSTARRS a következő napokban várhatóan tovább fényesedik. Jelenlegi fényessége 1-2 magnitudó, azaz a Göncölszekér csillagaihoz hasonló.

A PANSTARRS az elmúlt napokban vált láthatóvá az északi féltekén élők számára (így számunkra is), mert pályája miatt korábban csak a déli féltekéről lehetett megfigyelni. Az eddigi felvételek zöme is főleg onnan készült róla, ez például Ausztráliából:

Forrás: NASA/Astronomy Education Services/Gingin Observatory
Egy ehhez hasonló látvány pazar lenne, de sajnos az időjárás nem sok jóval kecsegtet. A kép Nyugat-Ausztráliából (Mount Dale) készült, forrás: Astronomy Education Services/Gingin Observatory

Mivel az üstökös most fizikailag nagyon közel van a Naphoz, az égbolton is közel mutatkozik hozzá. Ezért csak közvetlenül napnyugta után van esélyünk megpillantani. Március 12-én (kedden) este érdemes először próbálkozni. Közvetlenül napnyugta után kezdjük fürkészni a nyugati horizontot - szabad szemmel -, és keressünk egy ködös (diffúz) pontot, amelyből egy egyenes vonal indul el felfelé (utóbbi a csóva). Figyelni kell az időpontra: ha túl korán próbálkozunk, még nem látjuk az üstököst a napfénytől, ha pedig túl későn, akkor már lenyugszik. Segítség a kereséshez:

Forrás: NASA

Az észleléshez nagyon jó rálátás kell a nyugati horizontra, azaz hegyek, fák, épületek nem takarhatják a kilátást, mert az üstökös csak néhány fokkal lesz a látóhatár felett. Ez azért is probléma, mert a várható felhős-ködös időben nagyon nehéz lesz észlelni ebben a magasságban. Ha tiszta az ég, de mégsem sikerül megpillantanunk, bármilyen kis távcsővel (kézitávcsöveket is beleértve) érdemes pásztázni a nyugati horizontot. Vigyázat, a lenyugvó Napba se nézzünk bele távcsővel!

A legszebb látványban március 12-én (és 13-án) este lenne részünk, amikor az üstökös mellett a keskeny holdsarló is ott lesz az égen. A következő napokban javul az égitest láthatósága, mert magasabban lesz a horizont felett. Ugyanakkor egyre fényesebb lesz a Hold, és akkor ez fogja zavarni az észlelést. A Naptól távolodva maga az üstökös is lassan elhalványul, a hónap végén már csak távcsövekkel lesz látható.

Összegezve: elvileg kedd estétől lehet próbálkozni az észleléssel, amihez nagyon jó nyugati horizont és jó időjárás kellene. 12-én lenne a legszebb látvány, de nagyobb esélyünk lehet arra, hogy a hét második felében, esetleg a jövő hét elején sikerül elcsípni az égitestet. Érdemes próbálkozni, szabad szemes üstököst ugyanis csak 5-10 évente láthatunk.

"Nem lesz olyan látvány, hogy mindenkinek földbe gyökerezik a lába, de a szabad szemes üstökösök mindig érdekesek, mert viszonylag ritkák. A megfigyelések alapján a PANSTARRS nagyon porosnak tűnik, azaz sok port bocsát ki. Ez reményt ad arra, hogy a csóvája nem fog olyan gyorsan elhalványulni, mint a sok gázt kilövellő üstökösöknél" - mondta korábban Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa az [origo]-nak.

A legtöbb csillagászhoz hasonlóan Sárneczky Krisztián is jóval többet vár egy másik üstököstől, a november végén érkező ISON-tól, amelyről már többször beszámoltunk rovatunkban. Nem kizárt, hogy ez az égitest rövid időre a teliholdnál is fényesebb lesz. "Egyelőre a várt ütemben fényesedik, és már a Jupiter pályáján belül jár. A vízválasztó október elején lesz, amikor már 1,5 csillagászati egységre megközelíti a Napot. Ott dől el, hogy mit láthatunk majd belőle november végén" - mondta korábban a szakember, aki szerint mindkét üstökös esetében folyamatosan érdemes követni a híreket, hogy ne maradjunk le egyik látványról sem.

Forrás: CARA/E.Guido/G. Sostero/N. Howes