Gyönyörű idegen bolygót találtak

exobolygó, HD 189733b, Hubble
Vágólapra másolva!
A több mint hatvan fényévre lévő bolygó szépségében a Földhöz fogható, azúrkék égitest, de itt véget is érnek a hasonlóságok.
Vágólapra másolva!

Először sikerült megállapítani egy Naprendszeren kívüli bolygó (exobolygó) valódi színét, azaz ilyennek látnánk egy űrhajó ablakából, ha képesek lennénk elutazni hozzá:

A csillagászati megfigyelések alapján készült illusztráció a HD 189733b jelű exobolygóról Forrás: NASA/ESA/M. Kornmesser


A 63 fényévnyire lévő égitest a kék bolygónak is nevezett Földre emlékeztet. A HD 189733b azonban nem Föld-típusú bolygó, hanem a Jupiterhez hasonló méretű gázóriás, amelynek igen meleg (kb. 1000 Celsius-fokos) légkörében 9-10 ezer kilométer/órás szelek fújnak.

A megfigyeléseket a Hubble-űrtávcsővel végezték. Keringése során a HD 189733b a Földről nézve rendszeresen elhalad a saját csillaga előtt, illetve mögött (keringési ideje mindössze 2,2 földi nap). A rendszer által kibocsátott fényt több időpontban is rögzítették, így akkor is, amikor a bolygó éppen a csillag mögé került. Ekkor a rendszer fényessége egy kicsit csökkent, hiszen a bolygó takarásban volt, így arról nem érkezett fény a műszereinkbe. Azt is sikerült megállapítani, hogy főleg a fény kék összetevőiben (a spektrum kék részén) történt a csökkenés, és ebből lehetett következtetni a bolygó színére.

Mint a fentiek alapján sejthető, a kék szín nem a trópusi óceánok miatt alakul ki a bolygón. A csillagászok szerint a viharos atmoszférában lévő szilikátszemcsék azok, amik miatt a légkörről - a földi atmoszférához hasonlóan - több kék fény szóródik, mint amennyi hosszabb hullámhosszú vörös sugárzás.