Amszterdam csatornái az űrből

amszterdam, csatornák
Vágólapra másolva!
Csatornák hálózata öleli körbe Amszterdam középkori városközpontját a NASA műholdfelvételén.
Vágólapra másolva!

A 16. században megtervezett és a 17. században épült amszterdami csatornahálózat a vízmérnökség egyik mestermunkája az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerint. A mocsarak lecsapolásával és a csatornák építésével Amszterdam tervezői olyan várost építettek, amely számos tervezőt megihletett Angliában, Svédországban és még Oroszországban is.

A képen a beépített területek kékesszürke árnyalatúak, a növényzet zöld, a víz pedig kék. A csatornahálózat koncentrikus félkörívei jól láthatók a történelmi városmag körül. A kép nagyobb méretben itt érhető el. A város és környezete a Google Térképen itt látható Forrás: NASA

Amsterdam évszázadokig kis halászfalucska volt az Amstel-folyó partján, amely a tengeri gát megépítése után virágzott fel. 1306-ban már városként említik, amely nevét a folyóról és a gátról (dam) kapta. A gyorsan fejlődő kereskedőváros lakói a 16. század végén határozták el a mocsarak lecsapolását és a csatornahálóuzat létrehozását, a város területének növelése céljából.