ISON: néhány időszerű kérdés

ISON üstökös
Vágólapra másolva!
Mi történt péntek óta az üstökössel? Láthatunk-e valamit belőle, és mikor? Megváltozott-e az ISON pályája, veszélyes-e a Földre?
Vágólapra másolva!

Pénteki összefoglalónkban olvashattak az ISON „feltámadásáról”. Mi történt azóta?

Az üstökös még követhető a SOHO űrszonda egyik detektorának (LASCO C3) látómezejében, az alábbi kép készült:

Az ISON-üstökös november 30-án (szombaton), magyar idő szerint 7.54-kor, a kép felső részén, 1 óra irányában Forrás: NASA

Sajnos első pillantásra is érzékelhető, hogy az ISON halványult péntekhez képest. Jelenleg 5 magnitudós (szabad szemmel még éppen látnánk, ha nem lenne még ennyire a Nap mellett), és halványul.

Ne felejtsük el azonban, hogy ez lehet látszólagos halványodás is, a látószög változása miatt. Ami még fontosabb: a következő napokban még bármi történhet, például teljesen széteshet a maradék mag, vagy a mag darabjai. A Lovejoy-üstökös 2011-ben két nappal a napközelség után esett szét és fényesedett fel.

Továbbra sem lehet tudni, hogy a napközelség utáni maradványnak milyen a szerkezete: egyetlen magról van szó, vagy az egykori mag több részre esett darabjairól? Ezt úgy lehetne eldönteni, ha a porkibocsátás mellett a gázkibocsátást is észlelnének a csillagászok: ez arra utalna, hogy egyben van a maradék mag. Egyelőre azonban nem lehet ilyen megfigyeléseket végezni.

Láthatunk-e valamit az üstökösből?

Az ISON a hétvégén kikerül a napkutató űrszondák látóteréből, és ezután néhány nap bizonytalanság következik, mert a nagyobb földi távcsöveket várhatóan csak a jövő hét vége felé lehet ráfordítani. Kisebb távcsövekkel rengetegen fognak próbálkozni addig is (már december első napjaitól), az így remélt képeket a legegyszerűbb a Spaceweather.com portálon követni, mi is ezt tesszük. Érdemes figyelni a Hírek.csillagászat.hu Facebook-oldalát is, ahová a nekünk is folyamatosan segítő szakértő, Sárneczky Krisztián tesz fel új információkat. Az első igazán részletes képek – amelyekből valóban kiderülhet, mi történt az üstökössel és mi maradt belőle – a Hubble-űrtávcsőtől várhatók, de csak december vége felé.

Végül itt olvasható (angol nyelven) egy jó összefoglaló és esélylatolgatás, de ebből is többször kiderül, hogy az ISON-nal kapcsolatban semmi sem biztos, és még nem szabad feladni a szabad szemes megfigyelés esélyét sem, amit a szerző legkorábban december 6-7-e környékén tud elképzelni.

Megváltozott-e az ISON pályája, veszélyes-e a Földre?

A fent említett összefoglaló erre a sokak által feltett kérdésre is kitér. A szakértő válasza itt a legbiztosabb: egy egyértelmű, nagybetűs NEM. Bármi is maradt az ISON-ból, az az üstökös eredeti pályáján mozog, ami messze elkerüli a Földet. Semmi ok tehát az aggodalomra, amikor az ISON földközelbe ér december 26-án: megmaradt darabjai 64 millió kilométerre húznak el majd mellettünk.

Ami megtörténhet: a Föld 2014 elején keresztülmegy az ISON-ból kiszóródott poranyag egy részén. Ennek hatása néhány ártalmatlan meteor (hullócsillag) lehet.

Az ISON napközelsége a STEREO-A űrszonda felvételeiből összerakott animáción. Jól látható a maradvány átmeneti felfényesedése és aktuális halványodása. A Vénusz azért került a képre, mert a két STEREO-űrszonda a Földről nézve a Nap túlsó oldaláról figyel Forrás: NASA